Tarolt a bevándorlásellenes jobboldal Németországban
ĀMegsemmisültek a német baloldali kormánypártok
ĀMegsemmisültek a német baloldali kormánypártok
Ā„No migration, no gender, no war”
ĀAz orosz ügynökség azt állítja, arra készülnek, hogy elutasítsák az eredmények elismerését
ĀAz eddieknél is nagyobb AfD-győzelem látszik kirajzolódni
ĀSzászországban és Türingiában az AfD-t az alkotmányvédelmi hivatal megerősített, Brandenburgban potenciális szélsőjobboldali fenyegetésként tartja számon
ĀMegfosztanák mentelmi jogától az államfőt
ĀA dokumentum cáfolta a levált vérrögről szóló verziót
Ā„Ami a tárgyalásokat illeti, úgy vélem, az egyetlen ember, akinek tárgyalnia kell Machadóval, az a főügyész”
ĀKristen Michalt volt éghajlatvédelmi miniszter Kaja Kallas helyére lép, aki nemrég lemondott, hogy az Európai Unió külpolitikai főképviselője legyen
ĀA király az Új Flamand Szövetség vezetőjét kérte fel a kormányalakítási tárgyalások vezetésére
ĀA szavazást 18 órakor zárják le a községekben és a kisvárosokban
ĀHarmincezer rendőrt és csendőrt, köztük ötezret Párizsban és elővárosaiban mozgósítanak
ĀRishi Sunak konzervatív párti miniszterelnök május 22-én jelentette be, hogy július 4-re tűzte ki a választások időpontját
ĀA megismételt szavazáson ugyanazok a jelöltek indulhatnak
ĀLe Penék valószínűleg tényleg az élen végeznek, de vajon képesek lesznek-e többséget szerezni a nemzetgyűlésben?
ĀRotyis Bálint értékelése szerint a háborús koalíció világossá tette, hogy nem érdekli az európai emberek akarata
ĀA választások kiírásának időpontjáról szóló kormányhatározatot a liberális belügyminiszternek kellett volna kezdeményeznie
ĀJúlius 4-én tartják a nagy-britanniai parlamenti választásokat
ĀA britek 55 százaléka ma már hibának tartja a kilépést az Európai Unióból
ĀAz európai jobboldallal kapcsolatos politikai kérdések voltak terítéken
ĀA jelenlegi pártpreferenciák alapján 456 képviselői mandátumot szerezhetnek a 650 fős alsóházban
ĀA két politikus ezúttal nem közvetlenül egymással vitázott, hanem először a Sky News műsorvezetője, majd a meghívott közönség tett fel nekik kérdéseket
ĀAz indiai ellenzék és nyugati támogatóik tényleg mindent bevetettek a hivatalban lévő miniszterelnök újraválasztása ellen, de kudarcot vallottak
ĀA hírt Uttar Pradesh állam választási főfelügyelője jelentette be, India többi területén még nem összesítették az adatokat