Felfedte lapjait az Oxfordi Egyetem
ĀÁtlagosan hetven, de alkalmazási módszertől függően akár kilencven százalékban alakíthat ki védelmet a brit kutatók AstraZenecával közösen fejlesztett oltóanyaga
A Sputnik-V vakcina akár engedélyezés előtt is beadható
ĀNagy számú önkéntes beteg is bevonható a tesztelési folyamatba
Újabb oltóanyaggyártó céggel állapodott meg az Európai Bizottság
ĀAmennyiben hatékonynak bizonyul a német CureVac vállalat vakcinája, úgy 225 millió adagot rendelnek belőle az uniós országok számára
Egy új koronavírus elleni vakcina 95 százalékos védettséget nyújt
ĀA Pfizer és a BioNTech oltásához hasonlóan, a Moderna védőoltása is ribonukleinsav-hírvivő
Egy házaspár és a vakcinasztori
ĀTörök származású orvosok alapították a BioNTech német vállalatot
Így működik a vakcina, amelyből már decemberben érkezhet hazánkba
ĀTöbb újfajta RNS-alapú vakcina is fejlesztés alatt áll, és úgy tűnik, a Pfizer készítménye lesz az első
Szijjártó Péter: Több forrásból kell hogy érkezzen az oltóanyag
ĀDecemberben már kaphatunk kisebb mennyiséget abból az orosz szérumból, amelynek hatékonyságát kilencvenkét százalékosra kalibrálták a gyártói
Magyar biológus áll az ígéretes vakcina mögött
ĀKarikó Katalin fektette le az alapjait annak a technológiának, amelyet a Pfizer és a BioNTech használt a fejlesztéskor
Az Európai Bizottság engedélyezi az oltóanyag beszerzését
ĀA Pfizer és a BioNTech táltal kifejlesztett vakcina az eddig előállított legígéretesebb koronavírus-oltóanyagból akár 300 millió adag is érkezhet
Reményre ad okot az új vakcina
ĀAkár húszmillió emberhez is eljuthat év végéig a Pfizer és a BioNTech oltóanyaga – nem lesz egyszerű a logisztika
Orbán Viktor: A vakcina a megoldás
Ā„Jó esélyünk van arra, hogy európai, kínai és orosz vakcina is időben jusson Magyarországra” - VIDEÓ
Szijjártó: Gyors döntésekre és az oltóanyag mielőbbi alkalmazására van szükség
ĀOsztrák kezdeményezésre ültek össze a közép-európai külügyminiszterek
Menczer: Kínai vakcinamintát kaphat Magyarország
ĀDecemberben orosz oltóanyag is érkezik Magyarországra + VIDEÓ
„Hatalmas logisztikai kihívást jelent majd a tömeges oltás”
ĀMerkely Béla: A remdesivir gyorsítja gyógyulást és csökkenti a halálesetek számát, nagyon széles körben használható gyógyszer, de fontos, hogy a súlyos tünetek kialakulását követően a legrövidebb időn belül kezdjük el a kezelést
Járványügyi szigorral lassítanák a vírus terjedését
ĀKoronavírus. Bezárni kényszerülnek a színházak és mozik Olaszországban, filmesek tiltakoztak a kormány új rendelkezése ellen – Angela Merkel országos intézkedéseket sürget
Orbán Viktor részvételével október 23-án is ülésezett az operatív törzs
Ā„A maszkviselésen múlik a járvány megfékezése” +VIDEÓ
Vacsoramelegítés közben hívta Trump Orbán Viktort
ĀAz amerikai elnök a kampányáról és a koronavírus elleni vakcináról is beszélt a magyar kormányfőnek
Lesz ampulla, amelybe majd a vírus elleni vakcina kerül
ĀKoronavírus. Lukácsházán már új generációs gyártósorok telepítését végzik
Rosszabb mint száz Katrina: bajban az Egyesült Államok
ĀKoronavírus. Hét hónap alatt több mint kétszázezer amerikai hunyt el a járvány miatt – Hamarosan eléri a 32 milliót a fertőzöttek száma a világon
Újabb jelentős érv a maszkviselés mellett
ĀSegíthet, hogy az új betegek tünetmentesek legyenek
Lengyelországban előállították az első vérplazma alapú koronavírus-vakcinát
ĀA védőoltást októberben kezdik tesztelni
Világjárvány: Oroszország újabb vakcinát tesztel, a brit puboknak este tízkor be kell zárniuk
ĀRekordmagas heti fertőzési adatok
Ígéretes vakcinán dolgozik Jakab Ferenc és csapata
ĀTöbb száz hatóanyagot vizsgáltunk meg, és négy-öt olyan szert találtunk, amely mérhetően képes volt csökkenteni a vírus replikációs képességét – mondta lapunknak a kutató
Merkely Béla: Két hónap múlva már lehet vakcina
ĀHat oltóanyag tart már olyan fázisban, hogy hamarosan zöld utat kaphat a felhasználásuk
Amerikai kutatók szerint egy oltás nem lesz elég a koronavírus ellen
ĀMindez komoly logisztikai nehézségeket is okozhat, hiszen ez azt jelenti, hogy minden országban az eredetileg tervezett mennyiség kétszeresét kell előállítani
