Magyarország nem fogja a magyarok pénzét Ukrajnára költeni
ĀMagyar gyermekekre kell fordítani, ugyanis rájuk épül Magyarország jövője
ĀMagyar gyermekekre kell fordítani, ugyanis rájuk épül Magyarország jövője
ĀÚgy gondolják, hogy Amerika már nem sokáig tud rajtuk segíteni
ĀSzerinte béketárgyalásokat kell kezdeményezni amerikai részvétel nélkül
ĀGrant Shapps felszólította a NATO-tagállamokat, hogy növeljék a védelmi kiadásokat
ĀSzerinte Kijevnek szüksége van Varsó és az egész Nyugat támogatására
ĀUkrajna elégedetlen a legújabb amerikai katonai segélycsomag miatt
ĀA Nyugatnak újra kell értékelnie a helyzetet
ĀMindenkitől követelte a határozott fellépést, hogy az ebből fakadó sikerrel ő bevonulhasson a történelembe
ĀAz amerikai kongresszusi képviselők dühösek voltak az ukrán elnök magatartása miatt
ĀBiden új, 200 millió dolláros katonai segélycsomagot hagyott jóvá Ukrajnának
ĀSzerinte Oroszországnak reálisan látnia kell a NATO katonai erejét és azt, hogy megvan az akarat a védekezésre
ĀNem akármilyen eredménye lett a legújabb felmérésnek
ĀA volt tanácsadó szerint a Nyugat öngyilkosságra készül ebben az összecsapásban
ĀA képviselőház és a szenátus több republikánus képviselője a közelmúltban nyilvánosan kifejezte ellenérzését a Kijevnek nyújtott további pénzügyi támogatással szemben
ĀA Fehér Ház figyelmeztetett, hogy kimerülnek a pénzügyi források
ĀFranciaország képviselői is kezdeményeztek hasonló intézkedést, mint amibe a németek kezdtek
ĀAggodalommal tölti el az elnököt, hogy milyen kevés katona van Ukrajnában
ĀMint kiderült: az USA Izraelnek szánt támogatása is emiatt mehet ilyen döcögősen
ĀA pénzintézet hangsúlyozza, hogy az ukrán gazdaság helyreállításának költségeit egyetlen bank sem tudja egyedül vállalni, és a magánszektornak döntő szerepe lesz
ĀAzt mondják, továbbra is rendíthetetlenül támogatják Ukrajnát
ĀA korábban elfogadott pénzeszközök csak rövid távon lesznek elegendőek
ĀEz a pénzösszeg az ötödik kiegészítő finanszírozás része a Világbank projektje keretében
ĀErősödtek a negatív attitűdök
ĀSokatmondó hír terjed a világhálón, az amerikai szóvivő közölte
ĀZelenszkij: Az amerikai támogatás csökkenése súlyos következményekkel járhat a háborús erőfeszítésekre nézve
ĀElismerte, hogy Kijev hadművelete az orosz fegyveres erők erődítményei miatt nehezen halad
ĀElmondása szerint készen állnak az USA szövetségesei lenni minden katonai műveletben, jobban, mint Nagy-Britannia
ĀJoe Biden amerikai elnök előző nap írta alá a kongresszus által elfogadott törvényt, amely 45 napig biztosítja a kormány finanszírozásának folytatását