Külföld

Visszatért Kijevbe Boris Johnson

A volt brit kormányfő a fegyverkezés fokozása mellett áll ki

A volt brit miniszterelnök a Daily Mailben megjelent írásában annak a véleményének adott hangot, hogy elégtelen az Ukrajnának nyújtott nyugati támogatás és – mint fogalmazott – ez dühvel tölti el. Boris Johnson szerint nevetséges, hogy a Nyugat nem teljesíti ígéreteit és nem tudja megadni a szükséges segítséget Ukrajna számára.

Visszatért Kijevbe Boris Johnson
Újfent Kijevbe érkezett Boris Johnson
Fotó: AFP/65th Mechanized Brigade of Ukrainian Armed Forces/Andriy Andriyenko

Véleménycikket írt a Daily Mailbe Boris Johnson, korábbi brit miniszterelnök, aki írásában egy Ukrajnában tett látogatásáról számolt be.

Mint ismert, a politikus 2022 tavaszán, amikor még alig több mint egy hónapja tartott az orosz-ukrán háború, az isztambuli, már megállapodás és így békekötés közelében lévő tárgyalások időszakában villámlátogatást tett Kijevben és azt mondta, hogy Putyin háborús bűnös, akire nyomást kell gyakorolni, nem pedig egyezkedni vele. Ezek után a tárgyalások lassanként teljesen be is fejeződtek, a háború azóta is tart, Johnson pedig számos alkalommal követelte katonák küldését Ukrajnába.

A volt brit kormányfő beszámolójában egyebek között a háborús országban élő emberek mindennapjairól is írt, még nyitva tartó boltokban járt és azt tapasztalta, hogy a dróntámadások miatt szinte senki sehol nincs biztonságban.

Boris Johnson publicisztikájában ismét annak a véleményének adott hangot, hogy a Nyugat veszélyben van az oroszok miatt és nehezményezte, hogy nem tették lehetővé az ukránoknak például az úgynevezett Tomahawk-rakéták bevetését Oroszország ellen.

A 2022 óta tartó orosz-ukrán háborút négyéves ukrán szabadságharcnak nevezte, egy olyan küzdelemnek, amelynek céljaival „állítólag” Európában és Washingtonban is mindenki egyetért, „ám mégsem készek egyetlen nyugati fővárosban sem mindent megtenni ezen cél megvalósításáért”. Ezzel ismét világossá tette, hogy a nyugati államok további fegyverkezését, katonai beavatkozását várná el az ukránok oldalán, Oroszország ellen - írja a hirado.hu.

Boris Johnson a cikkben Ukrajnát „a Nyugat barátjának, legnagyszerűbb szövetségesének, gyönyörű, bőséges országnak” nevezte, közben pedig párhuzamot vont az iráni és az ukrajnai konfliktus között és azt írta, hogy szerinte mindkettőt Kína finanszírozza, de úgy vélekedett, Ukrajna háborúja erkölcsileg a Nyugat számára egyszerűbben értékelhető.

A volt brit miniszterelnök vélekedése szerint elégtelen az Ukrajnának nyújtott nyugati támogatás és – mint fogalmazott – ez dühvel tölti el. Szerinte Vlagyimir Putyin orosz elnök azért akarja elfoglalni Zaporizzsját – ahol a cikk szerint Johnson is járt – mert tart az amerikai-ukrán partnerség felújításától, amelyben egyébként a brit politikus nagyon bízik és maga ezt is szorgalmazza.

Mint a meglehetősen szürreális hangvételű cikk végén Boris Johnson fogalmazott:

az ukránok ugyanazt a háborút vívják, ugyanazon drónok ellen, amelyeket ugyanaz a zsarnoki szövetség küld a Közel-Keleten civilek ellen”.

Johnson szerint négy évet töltöttek el azzal, hogy zsoltárokat mondtak Ukrajnának és elmondták nekik, hogy az ő harcuk a mi harcunk, egyúttal hozzátette, hogy amit Ukrajnában látott, abból azt a következtetést vonta le: nevetséges, hogy a Nyugat nem teljesíti ígéreteit és nem tudja megadni a szükséges segítséget Ukrajna számára.

„Az ukránok nyerhetnek, és nyerni fognak, de késlekedésünk és félénkségünk továbbra is elképzelhetetlen emberi szenvedést okoz, az ukránok mindannyiunkért harcolnak – akkor miért hagyjuk, hogy még mindig hátrányban legyenek? ”

– zárta a dailymail.co.uk oldalon elérhető írását Boris Johnson.

Kapcsolódó írásaink