Charles Michel: Az EU stabil pénzügyi támogatást biztosít Ukrajnának
ĀAz Európai Tanács szerint sürgősen fel kell gyorsítani a lőszerek és rakéták szállítását Ukrajnának
ĀAz Európai Tanács szerint sürgősen fel kell gyorsítani a lőszerek és rakéták szállítását Ukrajnának
ĀSzavai szerint Ukrajna támogatása kapcsán pedig két veszélyt kellett elhárítani
ĀPeszkov szerint a Nyugat immár „közvetlen résztvevője ennek a fegyveres konfliktusnak”
ĀVolodimir Zelenszkij nagyon fontosnak nevezte, hogy a döntést az EU mind a 27 vezetője támogatta
ĀMark Rutte leköszönő holland miniszterelnök érkezésekor azt mondta, „óvatosan optimista” a megállapodás megkötésével kapcsolatban
ĀA kabinet e heti sajtótájékoztatóján megtudhatjuk, milyen stratégiával érkezett Orbán Viktor az uniós csúcsra
ĀAz államtitkár közölte, hogy az ukrán katonák oktatása a szélesebb uniós katonai kiképzési misszió keretében történik
ĀA 2022 februárjában kezdődött orosz invázió után indult el az úgynevezett orosztalanítási folyamat
ĀMoszkva ragaszkodik az incidens nemzetközi kivizsgálásához
ĀA NATO előtt álló legközvetlenebb kihívásként ugyanakkor az Oroszország által Ukrajna ellen viselt háborút jellemezte
ĀA tagországok eddig 28 milliárd euró értékben nyújtottak katonai segélyt Kijevnek
ĀAz ukrán vezérkar szerdai összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége meghaladta a 385 ezret
ĀAz ügyben a keresetet Ukrajna nyújtotta be, még 2017-ben
ĀNagy István leszögezte: Magyarország fenntartja az Ukrajnából érkező termékek nemzeti importtilalmát, amíg nem születik azzal egyenértékű nemzetközi megoldás
ĀA gépet egy amerikai patriot-rendszerrel lőtték le
ĀKiemelte még, hogy Ukrajnának ezzel együtt a villamosenergia-fogyasztása is kiegyensúlyozott marad a tél végéig
ĀAz elmúlt hetekben az Ukrajnának szánt támogatás növelésére szólította fel az uniós államokat
ĀA Moszkvában kiadott tájékoztatás szerint az „érintkezési vonal” mentén az ukrán fél vesztesége csaknem 900 katona volt
ĀEgy héttel azután, hogy lezuhant egy hadifoglyokat szállító repülőgép az oroszországi Belgorod területén
ĀZaharova szerint az orosz megszállással való riogatásának célja, hogy igazolják a Kijev megsegítésére szánt pénzek kipréselését az európai költségvetésekből
ĀArra hívta fel a figyelmet, hogy az előző kormány által hozott lengyel jogszabályok és rendelkezések megsértéseinek száma jelenleg „rendkívül magas”
ĀA kedvezmények hozzájárulnak az ukrán gyártók és exportőrök a háború következtében kialakult nehéz helyzetének enyhítéséhez
ĀSzavai szerint sürgősen foglalkozni kell az Ukrajnának nyújtott katonai segítség minden vonatkozásával
ĀRámutatott: Kína, Brazília és Dél-Afrika kezdeményezéseire az ukrajnai rendezésben nincs szüksége a Nyugatnak
ĀÚgy véli, a drón- és lőszergyártás a szabadságot jelenti Ukrajnának
ĀAz Európai Tanács korábbi elnöke a magyar kormányfőt az egyetlen nyíltan ukránellenes vezetőnek nevezte az EU-ban
ĀDonald Trump sikerei egyre inkább a kétségbeesés szélére sodorják a nyugat-európai elitet
ĀA Le Monde szerint Robert Fico kettős nyelvezetet használ Ukrajnával kapcsolatban