Szijjártó Péter: Az ENSZ legfőbb feladata ma az ukrajnai és a közel-keleti háború eszkalációjának megelőzése
ĀA miniszter közölte, hogy Magyarország kész segítséget nyújtani minden olyan törekvésben, amelynek a célja a béke előmozdítása
ĀA miniszter közölte, hogy Magyarország kész segítséget nyújtani minden olyan törekvésben, amelynek a célja a béke előmozdítása
ĀUkrajna egész területén légiriadó volt érvényben
ĀUkrajna lélegeztetőgépen tartása egyre drágább
ĀNem akárki, a lengyel védelmi miniszter beszélt erről
ĀAz amerikai újságíró Moszkvában beszélget az orosz elnökkel
ĀAz üzem röviddel az ukrajnai háború megindítása után orosz ellenőrzés alá került, de azóta is időről időre támadások érik a létesítményt
ĀA Bayraktar drónok világszerte ismertté váltak, miután jelentős szerepet játszottak a szíriai, a líbiai, a hegyi-karabahi, illetve az ukrajnai konfliktusban
ĀEgyes lengyel hangok szerint ez hatalmas segítséget jelentene Ukrajna számára
ĀA Moszkvában kiadott tájékoztatás szerint a frontszakaszok mentén az ukrán fél vesztesége csaknem kilencszáz katona volt
ĀA jelentésben 24 orosz hajó és egy tengeralattjáró likvidálásáról írtak
ĀZelenszkij január 31-én bocsátotta el Roman Szemencsenkót, az SZBU államvédelmi osztályának vezetőjét
ĀAz EB elnöke Ukrajna katonai támogatásának fokozását sürgeti
ĀCharles Michel szorgalmazza, hogy az elkövetkező hónapokban Kijevet még több fegyverrel, lőszerrel támogassa az EU
ĀAz Európai Parlament mai plenáris ülésén a csaknem két éve tartó, Oroszország Ukrajna elleni agresszióját, továbbá az Ukrajnának nyújtott, uniós támogatások szükségességét vitatta meg
ĀKéne az ember a lövészárokba, de nincs
ĀAz ukrán államfő korábban elismerte, hogy átalakítást fontolgat az ország katonai vezetésében
ĀA képviselőház elnöke „halottnak” minősítette a törvényjavaslatot
ĀA látogatás tényét megerősítette egy fotóval a közösségi médiában
ĀBurns intelmei ellenére az amerikaiak mintha ki akarnának farolni Ukrajna finanszírozásából, ráhagyva ezt az Európai Unióra. Igaz, így a nyereség még nagyobb
ĀA tájékoztatás ugyanakkor arra nem tért ki, milyen indokkal mondott le a miniszter
ĀA főképviselő emellett kívánatosnak nevezte, hogy Ukrajna megtámadásának második évfordulóján újabb uniós szankciócsomagot hagyjanak jóvá
ĀSzavai szerint a főparancsnok leváltása esetén „a politika felülmúlhatja a józan észt és az állam érdekeit”
ĀAz ukrajnai újjáépítésben részt vevő magánszektorbeli vállalatok által mobilizált beruházások várhatóan több mint 500 millió eurót mozgósítanak majd
ĀA Moszkvában kiadott tájékoztatás szerint az érintkezési vonal mentén az ukrán fél vesztesége csaknem hétszáz katona volt
ĀAz ukrán lövészárkokban több a halott, mint az élő katona
ĀAz osztrák EP-képviselő szerint az ukrán oligarchák visszaélhetnek az uniós pénzekkel
ĀAz ukrán elnök „új kezdetet” fontolgat a háború menetében