Újságírókkal a fedélzetén ragadt a sárba Ukrajna legmodernebb harckocsija + VIDEÓ
ĀA Challenger 2 több mint hatvan tonnát nyom
ĀA Challenger 2 több mint hatvan tonnát nyom
ĀA mozgósításról szóló törvény célja 330 ezer fronton lévő katona leváltása
ĀSzavai szerint Oroszország a migrációt fegyverként használja fel, hogy nyomást gyakoroljon Finnországra és az egész EU-ra
ĀKét ember vesztette életét, öten pedig megsebesültek
ĀPutyin szerint az Avangard létrehozásának tapasztalatai megmutatták, hogyan kell cselekedni
ĀKijelentéseit három jelentés ösztönözhette, amelyek szörnyű képet festettek az ukrajnai konfliktusról
ĀAz orosz elnök a Rosszija 1 televíziónak és a RIA Novosztyi hírügynökségnek adott interjút
ĀIdén január végéig az ukránok az európai országok közül a legnagyobb arányban Németországban és Lengyelországban találtak menedéket, előbbiben 30 százalékuk, utóbbiban pedig 22 százalékuk
ĀAz idei első katonai csomagot a korábbiakhoz hasonlóan az amerikai hadsereg készleteiből hívják le, így gyorsan el tudják juttatni az ukrán hadszíntérre
ĀA Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Martonvásári Polgári Esten számolt be az ukrajnai helyzetről
ĀA szankciók mintegy 1800 személyt és szervezetet érintenek
ĀA korábban az Enerhoatom ukrán állami vállalat felügyelete alatt működő zaporizzsjai atomerőművet a háború elején, két évvel ezelőtt szállták meg az orosz erők
ĀA lövegeket Dánia Franciaországgal, a tüzérségi lövedékeket pedig Észtországgal és Csehországgal közösen finanszírozza
ĀA hadijelentés szerint az ukrán fél az elmúlt nap folyamán 19 rohamot és ellenrohamot kísérelt meg sikertelenül
ĀA litván külügyminiszter szerint például már nem elég azt ismételgetni, hogy Kijev mellett állnak, hanem mindent meg kell tenni Ukrajna győzelméért
ĀNézeteltérések okozhatták a halasztást
ĀLehet nem lesz több finanszírozás
ĀA baleset oka az egyik hajtóműben keletkezett tűz volt
ĀUkrajnában először koboztak el ingatlant szeparatizmus miatt
ĀTovábbi 95 millió USD-t különítenek el az Egyesült Államok Külügyminisztériumának külföldi katonai műveletek (FMF) finanszírozási programjára
ĀNem tetszik az EP-nek, hogy a Bizottság megnyitotta a pénzcsapokat hazánknak
ĀSárban ragadtak az ukránok a Challenger 2 harckocsival a brit sajtónak tartott bemutatón