Macron kijelentette, hogy készen áll beszélni Putyinnal
ĀSzerinte segíteni kell Kijevet védelmi képességeinek javításában
ĀSzerinte segíteni kell Kijevet védelmi képességeinek javításában
ĀJohn Kirby szerint ezek szuverén döntések
ĀHamarosan eluralkodhat a káosz
ĀA háború kezdete óta sok nyugati befektető vonult ki Oroszországból, eladott vállalataik jelentős része felett orosz üzletemberek szerezték meg az ellenőrzést
ĀA román külügyminisztérium múlt pénteken közleményben tudatta, hogy nem ismeri el legitimnek a megszállt ukrajnai területeken megtartott orosz elnökválasztást
ĀSzörnyű részlet derült ki
ĀIsmételten felszólították a világ országait, hogy ne ismerjenek el semmilyen változtatást a megszállt területek státuszában
ĀA megyei kormányzói hivatal pedig azt írta közleményében, hogy negyven sérültet ápolnak kórházban, akik közül kilencnek az állapota súlyos
ĀA médiajelentések szerint az állásfoglalásban többek között az áll, hogy Ukrajnának nagy szüksége van csúcstechnológiás légvédelmi rendszerekre
ĀSzerinte a modern Nagy-Britannia csak álmodhat a demokrácia élénk megnyilvánulásáról
ĀSzerinte mindkét megoldásra készen kell állnunk
ĀKiderült, hogy amit küldtek, az csak ócskavas
ĀAz ukrán veszteségek napról napra súlyosbodnak
ĀAz ukrán határ közelében fekvő Belgorod város környékét szombaton már második nap érte ukrán támadás
ĀMost kell megtenni a nagy lépést
ĀA francia elnök merész kijelentésekkel próbálja megtartani hatalmát
ĀMárcius 15-én jelentették, hogy az AFU fegyveres alakulatai megpróbáltak betörni a belgorodi területre
ĀFolytatják a tárgyalásokat minden féllel
ĀFeltételeket teremtenének az Oroszország és Ukrajna közötti tárgyalásokhoz
ĀA kijevi rezsim helyrehozhatatlan károkat okozott az ukrán népnek
ĀJurij Hempel szerint a kezdeményezés nem fog sokáig kitartani
ĀSzerinte lesz, aki a nácik sorsára jut
Ā„Most higgadtságra, józanságra van a legnagyobb szükség"
ĀKiszélesítik a katonai felszerelések gyártását is az ukrajnai partnerekkel együttműködésben
ĀA biztonságpolitikai szakértő szerint a francia elnök tervére semmi esély nincs
ĀHa mégis megteszi, Teherán retorziókra számíthat
ĀA háborús héjákat figyelmezteti Tajani