És akkor 137. – Sajtóhibák
ĀUtólag öntött el csak a szégyen, amikor rádöbbentem arra, hogy a társaimnak nincs otthon akkora könyvtáruk, mint nekünk
ĀUtólag öntött el csak a szégyen, amikor rádöbbentem arra, hogy a társaimnak nincs otthon akkora könyvtáruk, mint nekünk
ĀNagy fegyelem kellett ahhoz, hogy a sok-sok ember jól irányított és összehangolt munkája után napról-napra lapzártára nyomdába kerülhessen a napilap
ĀKülönösebb megrázkódtatást nem jelentett átszállnom az Élet és Irodalomból az Új Magyarország című napilapba
ĀSorra indultak el az új lapok 1989-ben. Vagy amik voltak, azok átalakultak. Az újságalapítási kedv addig elképzelhetetlen méreteket öltött
ĀMinden héten szerkesztőségi ülés volt. Ez általában Csoóri Sándor bevezető beszédével kezdődött
ĀHa életünk más területein is lemondunk a digitális eszközökről, akkor a kimerült agyunk új erőre kaphat
ĀNagyon nehéz most neki a távolság
ĀElképesztő utalás a Terminálban kis hazánkra
ĀAz újság első száma 1703. augusztus 8-án került utcára, akkor még Wiennerisches Diarium címmel
ĀTömeges leépítés kezdődik Németország legnagyobb tömeglapjánál