Greta Thunberget erőszakosnak ismerték el
ĀA döntést azután hozták meg, hogy több palesztinbarát tüntetésen is részt vett
Magyar Péter a kormánypárti média bojkottjára szólított fel
ĀKonfettizápor zúdult az MTVA székházának bejárata elé
Barcelona: Több tízezren tüntettek a függetlenségért a katalán nemzeti ünnepen
ĀAz eseményt többedmagával szervező, Katalán Nemzetgyűlés nevű civil szervezet elnöke felszólalásában a függetlenséget képviselő pártok egységességét szorgalmazta
Folytatódó palesztin párti tüntetés a Columbia Egyetem közelében
ĀAz egyetemi tanév első napján többeket őrizetbe vettek New Yorkban
Elkerülhetetlen volt az etnikai konfliktus megjelenése Nagy-Britannia utcáin
ĀA lakosság 3,7 százaléka az elmúlt két évben érkezett az országba, ahol a bevándorlók aránya több mint 15 százalék
Az eddigi legnagyobb lázadás a migráció ellen az Egyesült Királyságban
ĀHalottak, sebesültek gyújtogatások, rablások kísérik az egyre durvább utcai jeleneteket
Nigériában lengyel állampolgárokat vettek őrizetbe
ĀA kormányellenes tüntetők egyebek között a benzinárak csökkentését követelik
Kemény fellépés a kormánytól
ĀAz államfő közlése szerint az őrizetbe vett tüntetőket börtönbe szállítják
Zavargások törtek ki Southportban
ĀA három gyerek életét követelő késes támadás után elszabadultak az indulatok a kisvárosban
Bangladesben a hadsereg bevonult a nagyvárosokba a kijárási tilalom bevezetése után
ĀAz országban június eleje óta tartanak a tüntetések
Több ezren tüntettek Barcelonában a tömegturizmus ellen
ĀTöbb tiltakozó szerint a turisták tömege miatt a város élhetetlenné vált
Több százan tüntettek a Kanári-szigeteken a fokozódó migrációs nyomás miatt
ĀA helyi mentőszolgálatok jelentése szerint szombaton egy újabb rozoga bárka ért partot El Hierro szigetén 56 illegális bevándorlóval
Mit keresett Barack Obama féltestvére a kenyai véres tüntetésen?
ĀAz IMF javaslatára a nairobi kormány felemelte volna a kenyér és a pelenka adóját is. De miért érdekes ez Európában?
Lángokban a kenyai parlament, sok a halott
ĀAz erőszakossá fajult tüntetés résztvevői a kormány ellen tiltakoznak
Bayer: Bármi áron ki kell maradni!
ĀA publicista tüntetést szervezett az Európai Bizottság budapesti székhelye elé
A lengyel gazdák ismét lassítják a forgalmat az ukrán határon
ĀA lengyel gazdák február eleje óta folytatnak országos tiltakozást
Palesztinpárti tüntetők betörtek a New York-i Brooklyn Múzeumba
ĀTöbbeket őrizetbe vettek közülük
Kapufához láncolta magát a palesztinpárti tüntető
ĀA skót–izraeli női futballmeccs előtt több száz tüntető gyűlt össze
Újabb egyetemen számolt fel palesztinpárti tiltakozást az amerikai rendőrség
ĀTizenkét embert magánterület megsértéséért és egyéb törvénytelenségekért, egy embert hatósági személy elleni erőszakért vették őrizetbe
Tízezrek tüntettek Jerevánban a kormányfő lemondását követelve
ĀÁprilis 20-a óta folyamatosak Örményországban a tüntetések
Megtartják kormányellenes tüntetésüket a cseh gazdák
Ā„A kormány nem tesz semmit az agrárágazat nehéz helyzetének megoldása érdekében”
Erőszakos tüntetések robbantak ki Új-Kaledóniában
ĀAz elszakadáspárti tüntetők a párizsi vezetés által tervezett alkotmánymódosítás ellen tiltakoztak
