Trump: Nem leszek én diktátor, kivéve az első napon
ĀCsak két konkrét kérdésben lenne „diktátor”
ĀCsak két konkrét kérdésben lenne „diktátor”
ĀPedig már Európa is kezd belefáradni a háborúba
ĀChristie azzal érvelt, hogy ő az egyetlen komoly republikánus elnökjelölt, aki erkölcsi tisztánlátást mutat a világ felé
ĀTrump nettó vagyona jelenleg 3,1 milliárd dollár
ĀTrump legutóbb úgy fogalmazott, újraválasztása esetén 24 órán belül véget vetne a háborúnak
ĀA volt elnök szerint nem véletlenül nem beszélnek az ukrajnai háborúról az amerikai médiában
ĀÉvek óta üzembiztosan ontja magából a meglepő gondolatokat, most pedig jól láthatóan meg van lepődve
ĀA korábbi elnök bakizott egyet kampánybeszédében
ĀMegválasztott elnök nélkül sem törvényt, sem határozatot nem tudnak elfogadni
ĀSzerinte az amerikai média rossz dolgokra tanítja az újságírókat
ĀA Biden gazdaságpolitikáját támogatók száma 30 százalékra esett vissza, ami elnöksége legalacsonyabb értéke
ĀA tárcavezető a 375 évvel ezelőtt megkötött vesztfáliai békeegyezményt méltatta
ĀA legmegbízhatatlanabb politikusoknak Bident, Trumpot és Putyint tartják
ĀA brüsszeli lap szerint az EU tárgyalói máris kiakadtak
ĀAz egykori amerikai elnök szerint a magyarok szerencsések, hogy ilyen vezetőjük van
ĀA párt támogatóinak túlnyomó többsége hisz a korábbi elnöknek
ĀA Fulton megyei hivatal is reagált az ügyre
ĀA volt amerikai elnöknek nagyon nem tetszett, hogy egy véleményben Hitlerhez hasonlították. Keresetét azonban elutasították
ĀAz elnök több mint harminc évvel ezelőtt megpróbálta előre látni, mit hoz a jövő
ĀSzámos politikus és a választók meghatározó része is úgy véli, az amerikai drogproblémát leghatékonyabban a hadsereg bevetésével lehetne megoldani
Ā"Mindeddig Washington az európai szatellitjeit uszította az Oroszországi Föderáció ellen, úgy gondolva, hogy mindent megúszhat”
ĀMinél keményebben támadják, annál nagyobb a támogatottsága a volt elnöknek
ĀA tervek szerint a záróbeszédek hétfőn kezdődnek
ĀBiden alacsony népszerűsége és a kampánya körüli alacsony lelkesedés Trump kezére játszott
ĀAz exelnök szerint Meghan Markle tiszteletlen volt a tavaly szeptemberben elhunyt II. Erzsébet királynővel szemben
ĀA volt amerikai elnök az évek során többször nyílt vitába keveredett a csatorna műsorvezetőivel és vezetőségével
ĀA republikánus politikus és lehetséges alelnökjelölt úgy véli, a konzervatív értékek segíthetnek megoldani a világ problémáit
Ā„Ez egy kotyvalék, ami ott van a demokrata párt oldalán”