Halálra gázoltak egy gyalogost a 8-as főúton Veszprémnél
ĀAz autó egy sötét ruházatban az úttesten gyalogló nőt ütött el
ĀAz autó egy sötét ruházatban az úttesten gyalogló nőt ütött el
ĀAz út 17-es kilométerénél két személygépkocsi ütközött frontálisan
ĀAz idős asszony a gyalogosátkelőtől mintegy két méterre ment át az úton, amikor a rendőrautó elütötte
ĀA 17-es kilométernél történt frontális ütközésben az egyik autó vezetője életét vesztette, utasa pedig súlyosan megsérült
ĀA helyi hatóságok szerint Notón ötvennél több 3,2-esnél erősebb földmozgást lehetett észlelni négy óra leforgása alatt
ĀAz életmentő férfi elhunyt, a nő kritikus állapotban van
ĀHa van valaki Hollywoodban, aki megérdemli azt a szeretetet, amit kap, akkor az Keanu Reeves
ĀA repülőgép fedélzetén mindenki életét vesztette
ĀElőkerült egy régi videófelvétel, amelyen Diana hercegné arról beszél, hogy kétségbeesésében egyszer levetette magát egy lépcsőről
ĀAz amerikai rádióállomás által vezetett lista szerint 2022 februárja óta legalább 46 amerikai halt meg Ukrajnában
ĀAz egyharmad részben leomlott épületet jelenleg biztonsági okokból, valamint a bűnügyi nyomozást folytató szervek és a munkaügyi felügyelőség tilalma miatt nem lehet megközelíteni
ĀNyíregyháza Gerhátbokor nevű részének egyik pincelakásában egy kandalló melletti fotelen és a falon égés nyomait találták meg a tűzoltók
ĀTélen naponta átlagosan harminc lakástűzhöz riasztják a tűzoltókat, ez karácsonykor akár a negyvenet is eléri
ĀA gyilkosság egy kirándulás során történt a hegyekben
ĀAz ott élő idős házaspár egyik tagján már nem tudtak segíteni, házastársát pedig mérgezéses tünetekkel kórházba szállították
ĀAz összeget az érintett diákok és családjaik támogatására fordítja majd az intézmény
ĀA mintegy öttonnás fa a 6-os erősségű széllökések következtében borult a karácsonyi vásárra
ĀA Katolikus Karitász és a Gyulafehérvári Caritas már több alkalommal indított közös projektet
ĀA székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium kétszintes diákotthonának mintegy egyharmada összedőlt
ĀA közönséget meglepte a váratlan tragédia
ĀAz elmúlt 13 évben nyolcan ugrottak le a plázában, ezért jobbnak látták biztonsági okokból magasabb korlátokra cserélni a régieket
ĀA Monorról a Nyugati pályaudvarra tartó személyvonat gázolt
ĀNovák Katalin a sebesülteknek mihamarabbi gyógyulást kívánt
ĀMagyarország kormánya minden segítséget megad az épület állapotának stabilizálásához és újjáépítéséhez
ĀDózsa Lászlót Újpest Önkormányzata saját halottjának tekinti
ĀA helyiek a hatalmas rendőri jelenlétre lettek figyelmesek a környéken
ĀA ceglédi vonalon jelentős késésekre, járatkimaradásokra kell számítani, a menetidő 20-30 perccel is meghosszabbodhat
ĀTöbben is látták az állítólagos földönkívüli űrhajót
ĀA nyomozó hatóságok „halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés” gyanújával indítottak eljárást