Időutazás Akkó vára elátkozott tornyához
ĀForrásokon alapuló, megtörtént eseményeket színesen bemutató, tengernyi ismeretet hordozó szakmunka
ĀForrásokon alapuló, megtörtént eseményeket színesen bemutató, tengernyi ismeretet hordozó szakmunka
ĀTavaly óta a nyilvánosság számára is elérhető
ĀKutatók szerint a sörgyár egyszerre 22 400 liter sört állíthatott elő a királysírokban végzett kegyeleti rítusok számára
ĀA csaknem 300 órányi, korábban már digitalizált hangfelvételből 167 órányi hanganyag szöveges átirata készült el
Ā„Az antiszemitizmussal szembeni zéró tolerancia nemcsak kormányzati parancs, hanem társadalmi valóság is” +VIDEÓ
ĀA legfőbb feladat ma is megőrizni „múltunk emlékeit, hazánk szabadságát, otthonaink biztonságát” - hangsúlyozta Illés Boglárka +VIDEÓ
ĀAz esszékötetben a Széchenyi-díjas történész fejezetről fejezetre teszi mérlegre az elmúlt három évtizedet
ĀKorosztályának egyik legtehetségesebb historikusaként az Osztrák–Magyar Monarchia, illetve az első világháború had- és politikatörténetét kutatja
ĀA szakemberek szerint Hollywood bűnt követ el, a filmesek viszont műalkotásként tekintenek munkájukra, így szerintük nem kell törődniük a hitelességgel
ĀA Magyar Nemzeti Múzeum mindig tartogat valami meglepetést: interaktív tárlatvezetések a magyar történelem eddig kevésbé ismert női narratíváiról
ĀAz 1956-os forradalomról és szabadságharcról, valamint az európai érdekérvényesítésről is beszélt Tallai Gábor, a Terror Háza Múzeum programigazgatója a Faktum adásában
ĀDeutsch Tamás: Szabadságunkat továbbra is meg kell védeni, nem adhatjuk árulók kezére országunkat, nemzetünket
Ā„Nem csak a száz évvel ezelőtti trianoni békediktátumra emlékezünk, hanem arra is, hogy 30 éve vált újra demokratikussá Magyarország”
ĀA VERITAS-estek sorozat évadnyitó vitáját október 6-án 18 órától rendezik meg
ĀAz Akadémia ösztönzi a politikától független, tudomány szabályai szerint zajló vitát, a ma kezdődött Horthy-konferencia témái között pedig a korszak legkényesebb kérdései is szerepelnek
Ā„A közelgő évforduló egyszerre lehet a kegyelet, a nemzeti hősiesség és a közép-európai összefogás emlékéve”
ĀCentenáriumi emlékmű avatásával emlékeznek meg arról, hogy 100 évvel ezelőtt zavarta el Szomoróc lakossága a kercaiakkal összefogva a szerb megszállókat
ĀNem vonták felelősségre a szép nemesasszonyt a gyilkosságra való felbujtás miatt
Ā„ Hasonló a helyzet, mint a nándorfehérvári diadal idején”
Ā„Emléküket megőrizzük, a keresztény Magyarországért vállalt áldozatukat soha nem feledjük”
ĀA kutatások alapján a dinasztia a mai Afganisztán északi területén alakult ki 4500 évvel ezelőtt
ĀRétvári Bence szerint a frissen átdolgozott könyvek kifejezetten korszerű, jól tanítható kiadványok
ĀÉvszázados családi pereskedések miatt a Bodrog-köz egyetlen erődítményéből mára alig maradt valami
ĀVolt, aki „kimondottan karanténbarátnak” nevezte a kérdéseket
ĀA hidegháború, Mátyás külpolitikája és a kereszténység születése is a feladatok között volt
ĀŐk az 1930-as évektől a latin-amerikai országban éltek
ĀEgy új kutatás szerint nem hazudott a felfedező, mikor azt állította, karibokkal is találkoztak
ĀA XVI. századi lelet számos izgalmas titkot őriz
ĀA kutatók szerint a most megtalált ábra legalább 44 ezer éves lehet