Iszlamista merénylet meghiúsításáról számoltak be a francia hatóságok
ĀEz az első meghiúsított támadás, amelyet a párizsi olimpiai játékok ellen terveztek
ĀEz az első meghiúsított támadás, amelyet a párizsi olimpiai játékok ellen terveztek
ĀBrüsszel nem hosszabbítja meg a terrorista csoportok elleni misszióját
ĀVisszatértünk egy száz évvel ezelőtti korszakba. Európában politikai erőszak folyik az utcákon, a baloldali pártok, illetve azok holdudvara rohamcsapatokat alakítanak
ĀVigyázni kell a tömegrendezvények helyszínein
ĀA fokozott veszélyhelyzet arra kényszerítette a dán Maersk vállalatot, hogy hajói újfent meghosszabbított útvonalon közlekedjenek
ĀAz ukrán hadseregnek több mint 960 katonája esett el vagy sebesült meg súlyosan
ĀA két vezető megállapodott leendő találkozóinak menetrendjéről
ĀAz olaszországi állami egyetemeket hónapok óta a szélsőbaloldali jelszavakat hangoztató, palesztinbarát hallgatói mozgalmak foglalják el
ĀOroszországban tucatnyi embert, köztük tádzsik és kirgiz állampolgárokat vettek vizsgálati őrizetbe
ĀA TikTokon jelezte, hogy a támadást élőben fogja közvetíteni
ĀA csempészek az illegális nyereség egy részét a terrorizmus finanszírozására használták fel
ĀKét nappal a templomi támadás előtt egy férfi szintén késsel megölt hat embert
ĀSomkuti Bálint biztonságpolitikai szakértő a „három” front legfrissebb híreit értékelte
ĀLengyel bombakereső kutyából sok jelentkezett, biztonsági erőből kevés
ĀA merénylő robbanóanyaggal felszerelt mellényt viselt
ĀFelszólították a lakosságot, hogy kerülje a harcok érintette területeket
ĀAzóta vizsgálati fogságban vannak
ĀDöntésével a bíróság megnyitotta az utat az áldozatok családjai előtt, hogy pert indíthassanak Irán ellen
ĀA két fél nem közvetlenül, hanem amerikai, katari és egyiptomi közvetítők útján tárgyal egymással
ĀA merényletre készülő közép-ázsiai származású személyt őrizetbe vételi kísérlet közben megölték
ĀEgy templomban a vasárnapi istentisztelet idején készült támadásra
ĀAz izraeli légierő megtámadott és lerombolt számos katonai épületet, katonai állásokat és hadi infrastruktúrát
ĀA hatóságok nem közölték, hogy melyik ország adta ki ellene az elfogatóparancsot
ĀKetten pénzt utaltak át fegyverek és járművek vásárlására, a harmadik gyanúsított pedig részt vett a terrortámadás résztvevőinek toborzásában
ĀA hatóságok folytatják a terrortámadással kapcsolatos vizsgálatokat
ĀA három férfi terrorszervezethez tartozás alapos gyanúja miatt jelenleg vizsgálati őrizetben van
ĀAz Egyesült Államok két héttel a krasznogorszki terrortámadás előtt figyelmeztette az orosz hatóságokat
ĀAz orosz elnök egyúttal arra figyelmeztetett, hogy az Oroszország ellen bevetett terrorizmus kétélű fegyver
ĀMoszkva pedig azzal a követeléssel fordult Kijevhez, hogy tartóztassa le és adja ki a terrorakciókban érintett összes személyt