Orbán Viktor: A magyar hős különös fajta
ĀA kormányfő részt vett Duray Miklós temetésén kedden a szlovákiai Losoncon
ĀA kormányfő részt vett Duray Miklós temetésén kedden a szlovákiai Losoncon
ĀA Szövetség a Közös Célokért Duray Miklóst saját halottjának tekinti
ĀXVI. Benedek földi maradványait január 2-ától a Szent Péter-bazilikában helyezik el
ĀA még novemberben elhunyt jogásztól, aki a Gulagot is megjárta, a komáromi temetőben vesznek végső búcsút
ĀLapunk munkatársának búcsúztatása 9.45 órakor lesz a Farkasréti temető Makovecz-ravatalozójában
ĀA 81 éves korában elhunyt Mészöly Kálmánt a Farkasréti temetőben helyezik örök nyugalomra
ĀUtolsó útjára december 1-jén indul a Farkasréti temetőbe
ĀA megkérdezett termesztők, forgalmazók szerint van elegendő hazai virág
ĀWittner Máriát az Országgyűlés és a Fidesz-frakció saját halottjának tekinti
ĀA legszűkebb királyi család késő este még lerótta kegyeletét az egykori uralkodó előtt, de ez a nyilvánosság teljes kizárásával zajlott
ĀBetiltották a drónok használatát és számos repülőjáratot töröltek, hogy semmilyen zaj ne zavarhassa meg a szertartást
ĀA ceremónia magyar idő szerint tizenkét órától kezdődik kétezer meghívott vendég jelenlétében
ĀAz államfő lerótta kegyeletét - A néhai uralkodótól katonai tiszteletadással kísért állami temetés keretében vesznek végső búcsút hétfőn – Már érkeznek a külföldi állam- és kormányfők Londonba
ĀÉlő közvetítésben esett össze II. Erzsébet koporsóőre
ĀAz orosz elnök csütörtökön fejezte ki részvétét, delegációt küld
ĀAz Újpesti Dózsa hajdani legendás futballistáját több százan kísérték utolsó útjára
ĀBuddhista szertartás szerint temették el a volt japán miniszterelnököt, aki múlt pénteken vált merénylet áldozatává
ĀTegnap örök nyugalomra helyezték a március 21-én, 94 éves korában elhunyt Raduly József korábbi válogatott labdarúgót, a Vasas Sport Club örökös tiszteletbeli elnökét a kelenföldi Szent Gellért-plébánia urnatemetőjében
ĀA Fiumei Úti Sírkertben tartott búcsúztatáson Orbán Viktor is részt vett
ĀA január 24-én, 51 éves korában elhunyt olimpiai bajnok tornászt Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra +GALÉRIA
ĀÁllami gyászszertartáson helyezték végső nyugalomra a dél-afrikai apartheid-ellenes küzdelem egyik vezéralakját szombaton a fokvárosi Szent György-katedrálisban
ĀA búcsúztatáson felolvasták Orbán Viktor miniszterelnök gyászoló családnak írt levelét, melyben a színészt méltatta: „Kisujjában volt a tragédia és a komédia, a vers, a próza, az ének és a tánc” + KÉPEK
ĀAz Országgyűlés első női képviselőjének földi maradványait november 9-én hozták Magyarországra, ezentúl a Fiumei úti sírkertben nyugszik majd