Rossz kezdet, rossz folytatás
ĀIgen, valamikor az 1990. esztendő táján kezdődött. Mert hagytuk. Hagytunk mindent nagy naivságunkban
ĀIgen, valamikor az 1990. esztendő táján kezdődött. Mert hagytuk. Hagytunk mindent nagy naivságunkban
ĀAz MBH Befektetési Bank létrejöttével egy újabb magyar tulajdonosi hátterű szereplővel bővül a hazai bankrendszer, erősödik a piaci verseny
ĀA nyugati nemzetek, amelyek korábban ragaszkodtak ahhoz, hogy Ukrajnának a harctéren kell legyőznie Oroszországot, fokozatosan változtatnak álláspontjukon
ĀAz európai parlamenti szakbizottság uniós szerződések módosítására vonatkozó javaslata nem erősíti az Európai Uniót
ĀA pénzügyminiszter szerint a kormány kitart a nemzeti függetlenség több évszázados ideája mellett
ĀSzerinte azt, hogy egy adott országba ki és milyen feltételekkel léphet be, a nemzetállamnak kell eldöntenie
ĀA magyar gazdaság szuverenitásának megőrzése a cél
ĀAlapvető kérdés, hogy kihez kerülnek a jogkörök, hangsúlyozta a miniszter az Ecofin ülésén
ĀÜnnepi megnyitó beszédében kiemelte: a világ sokat fordult, de nem minden változik
ĀItt az ideje a stratégiai összekapcsolódásoknak
ĀA miniszterelnök szerint a veszélyek korába léptünk, a népek tengere feltámadott, és a kirobbant hullámverések mindenhonnan jól látszanak
ĀA népfelség elvét és annak gyakorlatba történő megjelenését nekünk civileknek minden erőnkkel támogatnunk kell. 2024. június elején a döntés a nemzetek szavazópolgárainak kezében van
ĀAz igazságügyi miniszter hangsúlyozta, a magyar kormány ellenáll minden olyan törekvésnek, ami kényszert jelent, ilyennek tekinti a jogállamisági kérdéseket i
ĀEllenkező álláspontot az emberek 13 százaléka képviselt
ĀCivilizációs, nemzetpolitikai és lokális kihívásként értelmezhető a megrögzött nemzetkoncepciók és azok mentális modelljeinek újrafogalmazása
ĀEgy friss felmérés mutatta ki az eredményt a Hlavné správy közlése szerint
ĀA rendszerváltoztatás után úrrá lett a hurráoptimizmus, megyünk Nyugatra – gondoltuk naivan –, ahol minden szép és jó. Anyagi, szellemi és persze morális értelemben is
ĀDömötör Csaba szerint az uniós tagság Magyarország számára nemzeti érdek, de a szuverenitásunk védelme is az
ĀEz a globalista, szuverenista ellentét határozza meg az elkövetkezendő választásokat Európában és az Egyesült Államokban is
ĀKiemelte, nagyhatalmi és ideológiai érdekek is megjelennek az európai térben
ĀA házelnök kiemelte, Európát szinte megbénítja az eredetileg az együttműködés biztosítására létrehozott intézményrendszer
ĀRyszard Terlecki javasolta, hogy a térség államai fontolják meg közös regionális intézmények létrehozását
ĀElismerően nyilatkoztak hazánkról
ĀTíz Balatonnyi víz ömlik falvakra, városokra. Rakéták, drónok lövedékek milliói hullanak az emberekre. És milyen könnyen beszélnek a nagyfejűek! Osztják az észt, ítélkeznek
ĀOrbán Viktor miniszterelnök levélben küldte el jókívánságait Andrej Plenkovic horvát kormányfőnek a Horvát Köztársaság nemzeti ünnepe, a horvát államiság napja alkalmából
ĀA XXI. Század Intézet főigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyarok meg akarják őrizni a saját kultúrájukat
ĀHatárainkon kívül élő szorongatott közösségeinkre is gondolva, ha megtanuljuk önmagunkat szeretni, akkor meglátjuk a másik embert. S ha a másikban felismerjük önmagunkat, akkor eredményes lesz térségi építkezésünk
ĀAz olasz miniszterelnök szerint Európa igazi problémája a stratégiai önállóság hiánya
ĀMi magyarok vagyunk, ami egyúttal erkölcsi kötelességet is ró ránk, a túlélés, a megmaradás és az építkezés ősi parancsát
ĀAz ipari forradalomig, kivéve talán egyes városok népességének hirtelen megnövekedését, az embereknek nem lehetett olyan benyomása, hogy a Föld lakossága növekszik