Szoboszlai Dominik szerdán mutatkozik be a Liverpoolban
ĀNemcsak újdonsült klubjában és nemcsak Magyarországon várják kiemelten Szoboszlai debütálását
ĀNemcsak újdonsült klubjában és nemcsak Magyarországon várják kiemelten Szoboszlai debütálását
ĀA Liverpool első tétmérkőzését augusztus 12-én játssza a Chelsea otthonában
ĀMár becenevet is adott a fiatal futballistának
Ā„Mindketten topjátékosok”
ĀAz édesanyja révén magyar állampolgársággal is rendelkező Michael Okeke tavaly októberben ölthette fel a magyar U18-as válogatott mezét
ĀA játékos elárulta, eddigi pályafutása alatt talán egy mérkőzés volt, amely előtt izgult, amikor a Salzburggal Liverpoolban lépett pályára a Bajnokok Ligájában
ĀAz újságíró szerint Jusztnak a helyzetről mit sem tehető gyerekeket sikerült lepincsizne
ĀA Liverpoolnál sosem fogynak ki a Szoboszlai Dominikről készült tartalmakból, a klub Twitter-oldalára egy rövid videó került ki, amelyben a magyar válogatott csapatkapitánya rövid kérdéseket kapott. Mutatjuk, mit válaszolt
ĀJürgen Klopp szerint a magyar válogatott csapatkapitánya sokat fejlődött az elmúlt években
ĀSzoboszlai elmondta, ennél többet 22 éves korára nem is remélhetett
ĀA szövetségi kapitány szerint a magyar válogatott csapatkapitánya jó pár év múlva lesz csak játéktudása csúcsán
ĀDe végül is itt vagyok, boldog vagyok – üzente a magyar labdarúgó
Ā„Jürgen azt mondta, írj alá...”
ĀA magyar válogatott csapatkapitányát hamarosan új klubja hivatalosan is bemutatja
ĀA magyar válogatott csapatkapitánya szombaton esik át az orvosi vizsgálaton Liverpoolban
ĀAz RB Leipzig 22 éves középpályásának klubváltásáról egy olasz újságíró, szakíró számolt be elsőként
ĀA Newcastle és a Liverpool is szemet vetett a magyar válogatott csapatkapitányára
ĀA középpályás május közepén az esetleges klubváltásával kapcsolatban újságíróknak úgy fogalmazott, „meglátjuk, hogy mi történik a nyár után”
ĀA magyar labdarúgó-válogatott a Dibusz – Lang, Orbán, Szalai – Bolla, Nagy Á., Styles, Kerkez – Sallai, Szoboszlai – Ádám tizeneggyel fut ki Podgoricában
ĀFolyamatosak a tárgyalások a magyar válogatott megszerzése érdekében
ĀSzerződése 2026-ig szól a német klubnál
ĀIllusztris társaságban lesznek, ha összejön
ĀPiros lapot kapott a futballista
ĀVálságülés a RB Leipzig labdarúgócsapatánál a Német Kupa-negyeddöntő előtt
ĀTöbb millióval ugrott meg a magyar futballista értéke
ĀA csapatkapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatott a bolgárok elleni 3–0-s győzelemmel zárult Európa-bajnoki selejtezőn bebizonyította, képes lehet nagy dolgokra
ĀMár az első félidőben döntött Marco Rossi csapata
ĀA portugál André Silva a kapufára lőtte a labdát
ĀAz RB Leipzig középpályása lenne a londoni nagybevásárlás legújabb ékköve – A menedzser hűti a kedélyeket