A madárszínház ökoturisztikai attrakció lesz
ĀA hortobágyi halastavak madár- és állatvilágát mutatja be
Idén tíz premiert tervez a Kassai Nemzeti Színház
ĀNincs megállás a világot jelentő deszkákon
Elhunyt Dobos Imre, a nagyváradi Szigligeti Színház életműdíjas színművésze
Ā2021-en a Magyar Művészeti Akadémia színházművészeti tagozati díját is megkapta
A Vígszínházban egy színész előadás közben zuhant le a magasból
ĀAzonnal megszakították a produkciót, a sérültet mentő szállította el - A Vígszínház hárítja a felelősséget
Kórházba szállították Ian McKellent
ĀBalesetet szenvedett egy előadáson Londonban a Gandalfként híressé vált színész
Több mint 73 ezer nézője volt a zalaegerszegi színháznak
ĀMegünnepelték a színház megnyitásának 40. évfordulóját
Új Színház- és Filmművészeti Egyetemi Intézet jön létre Pécsett
ĀAz új szakok indítását mintegy 50 neves színházi és filmes szakember fémjelzi
Mintegy 117 ezren látták a kecskeméti színház csaknem négyszáz előadását
ĀA társulat nyáron turnén is részt vesz
Virrasztást tartanak Tompos Kátya emlékére pénteken Budapesten
ĀA virrasztásra érkezőktől azt kérik, hogy hozzanak magukkal egy mécsest és ha lehet, színes virágokat
Licitháború: bemondta a Fedák Sárit a Svájci Néppárt a „békekonferenciára”
ĀJó lenne, ha Moszkvát is odahívnák a tárgyalóasztalhoz
Latinovits Zoltánra emlékeztek Balatonszemesen
ĀA Latinovits Emlékmű Alapítvány és a Magyar Versmondók Egyesülete 29. alkalommal rendezte meg a Latinovits Versmondó Találkozót
Egyedülálló színházi függöny készül a Nemzeti Színházban
ĀA nemzeti összetartozás napjára készült függönyt 64 magyar tájegység hímzési motívumai díszítik
Megható történetet mesélt el kollegája Tompos Kátyáról
ĀBányai Noémi már gyerekként is példaképként tekintett a tragikus sorsú színésznőre
A cirkuszhercegnő és a Hamupipőke is szerepel a Budapesti Operettszínház új évadában
ĀSikerrel zárul az idei évad az Operettszínházban, amely a szeretet és béke szigete szeretne lenni
Rendhagyó előadáson mutatják be az Egri csillagokat
ĀHonvéd kadétokat is bevontak a produkcióba
Több mint két hónapon át kínál minden este programot a Szarvasi Vízi Színház
ĀA történelmi Magyarország középpontjában elhelyezkedő Békés vármegyei városban idén nyáron is lesz vígjáték, operett, musical, bohózat, komédia és könnyed bűnügyi történet is
Zenta fölött sirályok köröznek
ĀCsehov Sirály című darabját mutatták be a Zentai Magyar Kamaraszínházban
Nyári programokkal várja a közönséget a Thália Színház Salföldön
ĀRengeteg programmal, köztük kamaraelőadásokkal, koncertekkel és gyermekprogramokkal várja a közönséget a Thália Nyárikert
Néger Emese
ĀKárász Emese és alkotótársa, Farkas Dorottya arra jutottak, miért is ne támadhatna az a punk ötletük, hogy a magyarság ősanyja egy fekete leány
Hrutka Róbert Cseh Tamás-estje a Szegedi Szabadtéri Játékokon
ĀA dalszerző születésnapja tiszteletére alkották meg a Csönded vagyok című összeállítást
Június 20-án kezdődik a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó
ĀA programsorozatot A szarvaskirály című előadás nyitja
Nemzetiségi színházak seregszemléje a Nemzeti Színházban
ĀA teátrumban június 1. és 9. között tizenhárom társulat előadásait láthatja a közönség
Megszólalt Tompos Kátya barátja a színésznő betegségéről
ĀA Jászai Mari-díjas művésznő a rák egy ritka válfajával küzd, amit Magyarországon nem tudnak kezelni
Robert Downey Jr. a Broadwayn debütál
ĀVasember Jacob McNealt, a leendő irodalmi Nobel-díjasként emlegetett írót alakítja
Tizenkét produkcióval várják a közönséget idén a debreceni Nagyerdőbe
ĀAz idei játékok a Kárpát-medence kulturális életét reprezentálják
Indul a Margitszigeti Szabadtéri Színház szezonja
ĀBán Teodóra: Mintegy száz eseménnyel készülünk
Új szereposztással tér vissza szeptemberben A nyomorultak című musical a Madách Színházba
ĀHarmadik újjászületésére készül az előadás, tehetséges, fiatal művészek közreműködésével
