A Veszprémi Petőfi Színház élőben közvetíti előadását
ĀA Békediktátum – Trianon 100 című darabot a színház Facebook oldalán és a Veszprém Televízió is élőben közvetíti
ĀA Békediktátum – Trianon 100 című darabot a színház Facebook oldalán és a Veszprém Televízió is élőben közvetíti
Ā„Bízunk benne, hogy a színháznélküliségnek belátható időn belül vége lesz” – emelte ki Béres Attila igazgató a Miskolci Nemzeti Színház évadbejelentésén
ĀTöbbek közt a Romeo és Júliát, valamint a Mester és Margaritát is láthatja a közönség
ĀRoma fiatalok színházi tehetséggondozása a 2000-ben létrejött Karaván Színház küldetése – Nyári Oszkár: Hatvan-nyolcvan telt házas előadásunkat évi nyolc-tízezer néző látja
ĀSokat tett a magyar nyelvű színészképzésért
ĀA hagyományosan a színházi évadot záró rendezvényt a szervezők megpróbálják későbbi időpontban megtartani
ĀInteraktív élmény a YouTube-on
ĀZsebkönyv formában is olvasható lesz a Pesti Színház Mondjad, Atikám! című előadása, amelyben Vecsei H. Miklós átszellemülten és hitelesen alakítja József Attilát
ĀA társulat tagjai az egészségügyi előírásokat a legszigorúbban betartva, otthonukban rögzítették a képsorokat - VIDEÓ
ĀA groteszk próza megteremtője volt Örkény István – A Macskajáték ősbemutatójaSzolnokon hatalmas sikert aratott, tavaly december óta a Nemzeti Színházban újra látható
Ā„Kivételes megtiszteltetés a Vígszínház igazgatójának lenni, de ezek most nem lehetnek az öröm pillanatai„
ĀÍgy Rudolf Péter és Csányi János adott be pályázatot a Vígszínház igazgatói posztjára
ĀA Kossuth-díjas színésznőnek szívritmuszavara alakult ki Gothár megalázó rendezési stílusa miatt
ĀA nemzet színésze rövid, súlyos betegség után február 1-jén hunyt el életének 72. évében
ĀSzámtalan fővárosi és vidéki projekt keretében újulnak meg és fejlődnek a különböző kulturális intézmények
ĀA táncművészeti szervezetek kétszer, a zeneművészeti szervezetek pedig háromszor több támogatást kaptak, mint az előző évben
ĀSzégyen, hogy Gyurcsány, Karácsony és az egész baloldal mélyen hallgat - így reagált a Fidesz Gréczy Zsolt nyilatkozatára
ĀGothár Péter ügyében nem foglaltak állást, inkább semmitmondó beszédek hangzottak el
ĀA fenntartó Fővárosi Önkormányzat december 6-án kért tájékoztatást az intézménytől egy vagy több 2016-ban elkövetett szexuális zaklatás ügyében
ĀA Magyar Teátrumi Társaság elnöke, a Nemzeti Színház igazgatója szerint a jelenlegi rendszer igazságtalan
ĀNagyon úgy tűnik, hogy védeni akarták a szexuális zaklatót. Attól tartunk, hogy nemcsak a színházban, hanem a Színház- és Filmművészeti Egyetemen is titkolózhatnak - fogalmazott Halász János
ĀA Kossuth-díjas színigazgatótól a Fiumei Úti Sírkertben vettek végső búcsút