Rétvári Bence: A határvédelem Európa biztonságának kulcsa
ĀMagyarország már háromoldalú együttműködésben védi az EU déli határait
Szerb–amerikai közgazdász: Orbán beszédét mindenképpen érdemes elolvasni!
ĀNem várt helyről kapott dicsértet a magyar miniszterelnök a tusványosi beszéde miatt
Újabb három halálos áldozatot követelt a vihar Szerbiában
ĀEgy kisfiú, egy férfi és egy nő halt meg a Szerbián péntek este végigvonuló viharban
Heves vihar söpört végig Bosznia-Hercegovinán és Szerbián, többen megsérültek
ĀA vihar fákat csavart ki, tetőket tépett le, építkezési darukat döntött le
A NATO megnövelte jelenlétét Észak-Koszovóban
ĀStoltenberg a szerb elnökkel tárgyalt a helyzet rendezéséről
Pörög a migránsbiznisz a magyar–szerb határ mentén
ĀA helyiek leginkább a folyamatos lövöldözésre, az embercsempészekre és az állandósuló félelemre panaszkodtak
Zágráb: Az ukrajnai háború mellett az illegális migráció a legfontosabb probléma az EU-ban
ĀAndrej Plenkovic kiemelte, Szlovénia és Horvátország együttműködésének állandónak és folyamatosnak kell lennie a határvédelem területén
Szankciókat vezetett be az Egyesült Államok a szerb hírszerzés vezetője ellen
ĀAleksandar Vulin a jövőben nem férhet hozzá amerikai ingatlanjaihoz és vagyonához, azok, akik a szankcionált személyekkel együttműködnek, szintén szankcionálhatók
Montenegrói elnök: Új fejezet kezdődik a szerb–montenegrói kapcsolatok történetében
ĀElmondása szerint a korábbi években többször is feszült volt a viszony a két szomszédos ország között
Magyarország nem fogja végrehajtani az EU migrációs döntéseit + VIDEÓ
ĀOrbán Viktor szerint nemcsak az illegális migránsokkal és az embercsempészekkel, hanem Brüsszellel szemben is meg kell védenünk magunkat
Külföldi erők állhatnak a szerbiai tüntetők mögött
ĀTizedik hete tart a Szerbia az erőszak ellen nevű tüntetéssorozat
12 éves öccsét lőtte agyon egy 14 éves szerbiai fiú
ĀA Mladenovac melletti Meduluzje faluban eddig meg nem erősített hírek szerint a testvérek veszekedtek a végzetes lövés előtt, a rendőrség lezárta a környéket
Szili Katalin: Az identitás megőrzésének fontos része a múlt és a jövő
ĀSzerinte a gyorsan változó világban fontos tartást és belső szilárdságot biztosítani a gyerekeknek
Fegyvertelen lett Szerbia
ĀTöbb mint százezer fegyvert és robbanóeszközt adtak le déli szomszédunknál a kormány felhívására
Terrorszervezetté nyilvánított két szerb csoportot a koszovói kormány
ĀA koszovói miniszterelnök szerint a Civil Védelem és az Északi Brigád nevű szervezet tagokat toborzott és képzett ki szerbiai katonai bázisokon
Lakossági fórumot tartottak Makkhetesen az elfajuló migránshelyzet miatt
ĀA napokban további rendőrségi akciókra lehet számítani
Szerbiába induló rendőri kontingenst búcsúztatott Rétvári Bence
ĀMint mondta, egész Európában Magyarország védi a leghatékonyabban Európa határait
Egy új világrend kialakulását veszélyeztette a Prigozsin-lázadás
ĀVlagyimir Putyin hétfő esti beszéde valójában arról szólt, hogy sikerült elhárítani az egyik legnagyobb akadályt az új hatalmi pólus kialakulásának útjából
Szabadlábon védekezhetnek a két hete Szerbiában elfogott koszovói rendőrök
ĀMíg Szerbia szerint a koszovói rendőröket Közép-Szerbiában fogták el, Pristina szerint a férfiakat nem szerb, hanem koszovói területen fogták el
Ha a KFOR nem segít, a szerb katonaság fog közbelépni Koszovóban
ĀErőset mondott a szerb vezérkari főnök
