Mind több a szamárköhögéses beteg Szerbiában
ĀA védteleneknek kell elsősorban a nyájimmunitás
ĀA védteleneknek kell elsősorban a nyájimmunitás
ĀVucic nehezményezi, hogy Pristina betiltaná a dinár használatát, a téma az ENSZ-ben volt napirenden
ĀIndoklásuk szerint a választások nem igazságos körülmények között zajlottak
ĀFelháborodást keltett a dinár betiltása
ĀA kormányfő elismerte, hogy szükség lett volna bővebb tájékoztatásra, hogy senki ne vegye támadásnak a központi bank döntését
ĀA koalíciós tárgyalások csak az alakuló ülést követően kezdődnek meg
ĀAz újságírót 1999. április 11-én, a NATO jugoszláviai légicsapásainak idején belgrádi lakása előtt gyilkolták meg
ĀA koszovói nemzeti bank január elején jelentette be, hogy februártól kizárólag euróval lehet fizetni Koszovó egész területén
ĀA koszovói szerb lakosság mintegy fele kapja nyugdíját, fizetését vagy a szociális támogatást a szerb költségvetésből dinárban
ĀKiemelték az együttműködés további erősítését a két ország sportági szakszövetségei között
ĀA tervezett intézkedés újabb feszültséget okozhat Belgrád és Pristina között
ĀA tárgyalás zárt ajtók mögött zajlik az ügyész kérésére, aki a kiskorú áldozatok és a szintén kiskorú elkövető érdekeire hivatkozva kérte ezt
ĀA következő lépés annak eldöntése, hogy miképpen nézzen ki az állandó kiállítás, és hogyan vegyenek részt a tervezésben és a kivitelezésben az országok
ĀA kábítószerek, különösen a marihuána és a kokain külföldről történő beszerzését jellemzően a bűnszervezet irányítói intézték
ĀMegalakult egy védelmi iparral és beszerzésekkel kapcsolatos közös munkacsoport Budapesten
ĀA lelőhelyen eddig több tízezer leletre bukkantak, közöttük aranyozott, varázsláshoz használatos cserepekre, márványból és jádekőből készült szobrokra
ĀA politikus szerint a rendellenességek nem léptek át olyan szintet, amelyek alapján meg lehetne kérdőjelezi a választások legitimitását
ĀErőset mondott egy nyugállományú ezredes
ĀA konkrét intézkedések között Aleksandar Vučić újabb 487 kilométernyi autópálya és gyorsforgalmi út építését, vasútfejlesztést, iskolák és óvodák építését és felújítását említette
ĀA tárgyalást már negyedik alkalommal halasztották el, ezúttal azért, mert a másodrendű vádlott nem tudott megjelenni
ĀA tizenhetedik alkalommal megrendezendő fesztiválon 17 film verseng a legfőbb díjakért
ĀA magyar férfi kézilabda-válogatott bejutott a középdöntőbe az olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságon, mivel 28–27-re legyőzte Szerbiát a csoportkör második fordulójában, vasárnap Münchenben
ĀAz energiabiztonság az elmúlt másfél-két évben a legsúlyosabb kihívások egyike lett Európában – hangsúlyozta