A nándorfehérvári diadalra emlékeznek Szegeden
ĀA látogatók akár karnyújtásnyi közelségből csodálhatják meg az öltözeteket és a fegyvereket
ĀA látogatók akár karnyújtásnyi közelségből csodálhatják meg az öltözeteket és a fegyvereket
ĀA fesztiválon négy külföldi együttest látnak vendégül
ĀAz Európai Kézilabda-szövetség (EHF) elkészítette a férfi és női Bajnokok Ligája csoportkörének menetrendjét
ĀA kormány 9,5 milliárd forintos támogatásával elkezdődik az SZTE 85 hektáros tudományos és technológiai parkjának közműfejlesztése – tájékoztatott a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága
ĀA városvezetés egyik fő küldetése az volt, hogy a történelmi belvárost is a 21. századi igényekhez alakítsák
ĀA Han-dinasztia kora kiemelkedő fontosságú időszak volt a kínai művészetekben
ĀAz idei Ajándékkoncerten a Szegedi Szimfonikus Zenekar által előadott műveket a tánc tematikája kapcsolja össze
ĀA hazaiaktól Omar Jahja, a vendég szegediek keretéből Bogdan Radivojevic, Sebastian Frimmel és Luka Stepancic hiányzott
ĀA Tisza-partiak házigazdaként 31–25-re győzték le a Veszprémet a férfi kézilabda NB I döntőjének első, pénteki mérkőzésén
ĀHét országból több mint húsz fellépő érkezik a szegedi Tengerhab Gyereknap című bábszínházi fesztiválra, amely szombattól hétfőig tart a Móra Ferenc Múzeum előtti téren
ĀA szobrok készítése – Kr. e. 200 körül – „futószalagszerű rendszerben” zajlott
ĀA település 1719. május 21-én, a Bécs melletti Laxenburgban "a királyi jóakarat és kegyelem kitetsző tanúsága- és jutalmaként" kapta vissza a szabad királyi város rangot, amelyet első alkalommal a tatárjárás után, 1247-ben IV. Béla adományozott a városnak
Ā„Mi, magyarok, jelenleg két tűz közé szorultunk”
ĀA férjét emberöléssel vádolják
ĀA szegedi verseny, amelyen 59 ország képviselői vesznek részt, délután zárul a 14 órakor kezdődő 5000 méteres versenyekkel
ĀA szegedi kajak-kenu világkupa vasárnapig tart
ĀHajdu Botond: A sportolók sokat dolgoztak, itt az idő, hogy learassák a babérokat
ĀAz edző nem zárta ki, hogy a jövőben még visszatérjen Magyarországra
ĀNem lesz hiány az ízletes nedűkből
ĀA magyar város ötödször lesz házigazdája a versenynek
ĀA kiállítás középpontjában az első kínai császár, Csin Si Huang-ti sírhelyét őrző agyagkatonák állnak
ĀAz éllovas miskolci csapat ugyan az ötödik percben hátrányba került a vendég Szegeddel szemben, később sikerült fordítania, így szurkolóival méltóképpen ünnepelte meg a vasárnap Kozármislenyben kiharcolt feljutást
ĀA terminál éves szinten mintegy 60 ezer kamionnal csökkentheti az M5-ös és M1-es autópályák kamionforgalmát
ĀFeltehetően gázrobbanás történt egy szegedi épületben
ĀA húsvét hétvégi program igazi sportági csemegét feltételez, hiszen újra összejöhet a Veszprém–Szeged finálé
ĀKorábban még csak névváltoztatásról volt szó
ĀAmikor észrevette a vádlott, hogy meghalt az idős nő, nem hívta a mentőt, hanem elment otthonról italozni