Svédország további 75 milliárd korona értékű katonai segélyt tervez adni Ukrajnának 2026-ig
ĀA most ígért segéllyel együtt eddig több mint 100 milliárd koronával támogatták Ukrajnát
ĀA most ígért segéllyel együtt eddig több mint 100 milliárd koronával támogatták Ukrajnát
ĀFranciaországban a kormányzat szeretné visszaszorítani a Muszlim Testvériség befolyását
ĀMeg kell tudniuk védeni magukat
ĀDíszlövések közepette, aranyozott, evezős királyi jachton érkeztek a stockholmi palotához
ĀA svéd rendőrség már előző nap jelezte, hogy engedélyezik a tiltakozó akciót
ĀA panaszok nagy részében olyan esetekről számoltak be, amelyek összekapcsolhatók a gázai háborúval
ĀA NATO 31. tagállamának Oroszországgal 1340 kilométer hosszú közös határa van
ĀKijev védelmi képességei súlyos állapotban vannak
ĀA szervezők erős politikai üzenete miatt átíratták Eden Golan versenydalát, akit halálosan megfenyegettek
ĀA törvénymódosítást a svéd törvényhozás jelen lévő 234 képviselője támogatta 94 ellenében
ĀUlf Kristersson svéd miniszterelnök szigorú intézkedéseket ígért az országban garázdálkodó bűnbandák ellen
ĀA tárcavezető az északi és balti országok külügyminisztereivel és más tisztségviselőivel folytatott egyeztetést
ĀAz újságírót októberben tartóztatták le a svéd hatóságok és a múlt héten utasították ki az országból
ĀItt van Svédország első NATO-s javaslata a csatlakozás óta
ĀA két afgán állampolgárt Türingia szövetségi tartomány fővárosától, Erfurttól 85 kilométerre, Gera városában fogták el
ĀSvédország mintegy 200 évi katonai el nem kötelezettség után március 7-én csatlakozott az észak-atlanti szövetséghez
ĀStockholm „nagylelkű” ajándéka aligha fogja megfordítani a háború menetét
ĀSzavai szerint a napokban csatlakozott Finn- és Svédország felvételével fontos magyar érdek teljesült
ĀA repülőgép fedélzetén különféle berendezések találhatóak, amelyek képesek üzenetek és egyéb elektronikus jelek észlelésére és elemzésére
ĀKiemelte, a biztonsági környezet sosem volt rosszabb a második világháború óta
ĀAz ENSZ-szervezet nagyobb átláthatóságot és szigorúbb ellenőrzéseket ígért
ĀA transzatlanti biztonság erősebb mint valaha az amerikai elnök szerint
ĀA rendőrség négy embert őrizetbe vett
ĀSvéd hivatali partnerével abban egyeztek meg, hogy ezt lehetőségnek tekintik arra, hogy új lendületet adjanak a kétoldalú kapcsolatrendszernek
ĀFRICSKA. Svédországban mostanában új és meglepő viselet hódít a tinédzserek körében: aki ad magára, golyóálló mellényben feszít
ĀMint mondta, „a döntés biztonságosabbá teszi Svédországot, a NATO-t pedig erősebbé”
ĀAz Országgyűlés február 26-án szavazta meg a svédek csatlakozását