Északi Áramlat – Bizonyítékai vannak a svéd hatóságoknak arra, hogy robbanások történtek
ĀA helyszínen talált bizonyítékokat lefoglalták
ĀA helyszínen talált bizonyítékokat lefoglalták
ĀAz elismerés inspiráció lehet a fiatalok számára
ĀTöbb száz kilogramm robbanóanyag kellhetett a robbantásokhoz
ĀA lyukakat nem svéd, hanem nemzetközi felségvizeken ütötték
ĀPeszkov nem zárta ki a szabotázs lehetőségét - Deák Dániel: Felrobbanthatták a vezetéket, Nyugat-Európa biztosan nem kap orosz gázt - Az uniós szóvivő szerint korai találgatni - Kijev szerint Moszkva okozta a szivárgást
ĀAz új kormány leghamarabb szeptember 27-én alakulhat meg
ĀSzaporodnak azok a jelenségek, amelyek az együttélés elemi követelményeit sem tartják be, nem tisztelik a másikat, sőt, olykor gyűlölik is, valamint folyamatosan provokálják
ĀMagdalena Andersson csütörtökön lemond miniszterelnöki posztjáról
ĀA skandináv emberek bírják a hideget. Az állítás közhelynek számít, de mint tudjuk, a puding próbája az evés. A próba ideje rövidesen elérkezhet
ĀFricska. Úgy tűnik, eljött az igazság pillanata: a Svéd Demokraták nevű bevándorlásellenes párt megsokszorozta korábbi támogatottságát, ezzel fölborította a svéd politikai sakktáblát
ĀSvédországban az áramfelhasználás korlátozására készülnek régiós bontásban
ĀHosszadalmas kormányalakítási folyamat várható
ĀA bevándorlásellenes Svéd Demokraták párt a második helyen végezhet 20,5 százalékkal
ĀA küzdelem a szociáldemokraták és szövetségeseik, valamint a jobboldali ellenzéki blokk erői között zajlik
ĀA fedélzeten rekedt mintegy 300 utas kimentését a hatóságok megkezdték
ĀA rendőrség tájékoztatása szerint az esetet munkahelyi balesetként kezelik
ĀA skandináv ország háromszor küldött egyebek között páncéltörő fegyvereket, védőeszközöket, rakétákat és aknamentesítő felszerelést tartalmazó fegyverszállítmányt Kijevnek
ĀAz ősz folyamán újabb tárgyalási fordulóra kerül sor a három ország között
ĀA hetvenes évek végétől a PKK legalább negyvenezer ember haláláért felel
ĀSokszor migránsok a tagjai a veszélyes bűnözőcsoportoknak
ĀKésleltetheti a csatlakozást Törökország
ĀNehezen tudja felfogni a balliberális értelmiség Svédországban, mi a különbség az ukrajnai menekültek és az afrikai, valamint a közel-keleti migránsok között
ĀSok problémát okoz a multikulturalizmus a svéd társadalomban
ĀFinnország és Svédország mielőbbi NATO-csatlakozására számít az amerikai külügyminiszter