Svédország a GDP 2 százalékára emeli védelmi kiadásait
ĀSvédország védelmi kiadásai 28 százalékkal, nagyjából 27 milliárd koronával emelkednek majd
ĀSvédország védelmi kiadásai 28 százalékkal, nagyjából 27 milliárd koronával emelkednek majd
ĀRigában találkoztak az érintettek
ĀStockholm reményei szerint Ankara októberben hagyja jóvá a csatlakozási kérelmet
ĀA tárgyalás a tervek szerint 2026 elejéig tarthat, ítélethirdetés csak ezután várható
ĀTavaly júliusban jelentették be, hogy letartóztattak egy férfit kémkedés gyanújával
ĀSzkvorcov 25 éve élt Svédországban, és 2012-ben kapta meg a svéd állampolgárságot
ĀA magyar–török csúcstalálkozón az energetikai együttműködés és a svéd NATO-ratifikáció is napirenden volt
ĀAz északi ország komoly terrorfenyegetéseket kapott a folyamatos Korán-égetések miatt
ĀAz ukrán elnök szerint a pilóták már megkezdték a kiképzést a gépeken
ĀA Korán-égetéseket a mérsékeltebb muszlimok sem nézik jó szemmel, a radikálisokat pedig teljesen feltüzelte
ĀA hírszerzés szerint az országot korábban a lehetséges célpontok közé sorolták, azonban most már kiemelt célpontként tartják számon
ĀA vilniusi csúcs után nagy volt az öröm Stockholmban, pedig Erdogan már akkor is jelezte: kettőn áll a vásár
ĀEgy svéd biztonsági tanácsadó óvatosságra intette a külföldön élő svédeket
ĀAz érdekes jelenséget a svédországi Käringönnél kapták lencsevégre
ĀA skandináv ország titkosszolgálata (SÄPO) is figyelmeztetett, hogy a terrortámadások kockázata megnőtt a Korán-égetések nyomán
ĀA tájékoztatás szerint a gyúlékony anyag végül nem lángolt fel
Ā„Az elmúlt időszak Korán-égetései hatással vannak a mostani biztonsági helyzetre”
ĀA svéd Karolina Olssont fogfájással küldték el a szülei aludni, 46 éves volt, mire felébredt
ĀA kiérkező rendőröket kövekkel dobálták meg
ĀA török állampolgárságú elkövetőt elfogták, büntetőeljárás indult ellene
ĀSvédország és Dánia kormánya közölte, hogy jogi megoldást keres a hasonló incidensek megakadályozására
ĀA dán fővárosban, Koppenhágában iszlámellenes tüntetők a szaúdi nagykövetség előtt égették el hétfőn a Korán egy példányát
ĀSvédország, Finnország és Svájc is csatlakozhat az amerikai Nemzeti Gárda nemzetközi együttműködési programjához
ĀAz ország szólásszabadságot garantáló törvényei azonban ezt lehetővé teszik
ĀPutyin elítélte a Korán elleni támadásokat
ĀAz iszlámellenes Korán-égetések számos iszlám országban dühös tiltakozásokat gerjesztett
ĀKijelentette: itt az ideje a közös kiállásnak a kölcsönös megértés és tisztelet érdekében