Az olasz bajnokság reformokra készül
ĀRómai vereségével nehéz helyzetbe került az idény zömében a Serie A élén álló Milan
ĀRómai vereségével nehéz helyzetbe került az idény zömében a Serie A élén álló Milan
ĀA portugál szupersztár hatszázadik ligamérkőzését játszotta, sorozatban tizenkettedik idényében jutott legalább húsz bajnoki gólig
ĀSergio Ramos és Eden Hazard után Karim Benzema is megsérült, immár kilenc hiányzója lesz Zinédine Zidane csapatának a hétvégi bajnokin
ĀEgy meccset kell kihagynia a Roma magáról megfeledkező középpályásának
ĀA nápolyi csapat halasztásért folyamodott, a liga azonban elutasította kérelmüket, így minden bizonnyal a Juve kapja majd a három pontot játék nélkül
ĀA Juventus a Serie A legnagyobb favoritja, de a riválisok jobban erősítettek, eddig a legnagyobb összeget a Napoli fizette ki ezen a nyáron egy játékosért
ĀA Juventus élére nyáron kinevezett mester a vasárnapi bajnoki nyitányon már a szövetség külön engedélye nélkül is leülhet a Zebrák kispadjára
ĀA Bologna futballcsapatának vezetőedzője egyelőre tünetmentes, két hét karanténba kell vonulnia
ĀNem gondolta volna Sarri, hogy a Lyon elleni BL-kiesés az állásába kerülhet, de a vezetőség radikális döntést hozott
ĀA Manchester United végleg lemondott a 31 éves csatárról
ĀA Juventus támadóját választották a legutóbbi olasz labdarúgóidény legjobbjának
ĀLabdarúgás. A Lazio harmincéves csatára mindössze a harmadik olasz, aki Lewandowskit és Ronaldót megelőzve csúcsbeállítással elnyerte az aranycipőt
ĀLabdarúgás. Zlatan Ibrahimović az első, aki mindkét nagy milánói klubban legalább ötvengólos
ĀAz egykori világklasszis karmester öt év elteltével tér vissza a csapathoz
ĀTöbb mint hatvan éve nem fordult elő, hogy a Serie A két játékosa is legalább 28 gólt szerezzen egy szezonban
ĀA 42 éves hálóőr és a 35 esztendős hátvéd is jövő nyárig biztosan a klub alkalmazásában marad - Klubot cserélt Arthur és Miralem Pjanic
ĀA Juventus trénere szerint nagyon könnyű hibázni a fizikai felkészítés során is
ĀA korábbi válogatott futballista az edzések újrakezdése óta egyetlen tréningen sem jelent meg
ĀA Juventus futballistájánál először március 21-én mutatták ki a betegséget
ĀA 42 éves kapusnak a következő már a 19. szezonja lesz a torinói csapatban
ĀVincenzo Spadafora optimistán áll a helyzethez
ĀSajtóhírek szerint a milánói klub 20 millió eurót fizet a dán középpályásért a Tottenhamnek
ĀA Juventus klasszisa 2.5 méter magasságból fejelte a labdát a Sampdoria kapujába +VIDEÓ
ĀEgykori játékosa, Gennaro Gattuso veszi át a menesztett olasz mester helyét a nápolyiak kispadján
Ā„Öt perc harag, ez nálam belefér. Az is öröm egy edző számára, ha valaki dühös, amikor lejön a pályáról. Az ellenkezője jobban nyugtalanítana”
ĀClaudio Marchisio hét bajnoki címet nyert a Zebrákkal