Semjén: Apor Vilmos vértanúsága világosság volt a náci és bolsevik sötétség idején
Ā„A vértanú püspök azt a keresztény szeretetet élte és mutatta meg, amely mindig minden korban érvényes”
Ā„A vértanú püspök azt a keresztény szeretetet élte és mutatta meg, amely mindig minden korban érvényes”
Ā„A különleges felhatalmazás kizárólag a koronavírus-világjárvány következményeinek elhárítására, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében használható fel”
ĀA november 10-ére tervezett ülés célja, hogy mihamarabb elfogadja az Országgyűlés a járvány második hulláma elleni védekezésről szóló előterjesztést
ĀÁllami kitüntetéseket adott át a miniszterelnök-helyettes
ĀAz indítványt Semjén Zsolt kormányfőhelyettes terjesztette be
ĀSemjén: A kereszténység mindig tisztában volt azzal, hogy a nemzeti lét érték
Ā„A mostani európai uniós bürokrácia olyan alma, amely messze elgurult az alapító atyák almafájától”
ĀSoltész: Az RMDSZ választási sikere az erdélyi magyarság sikere
ĀA magyarországi nemzetiségek kultúrájáért folytatott tevékenységek szakmai elismerésében 13 személy, illetve szervezet részesült
Ā„Munkásságának ez a nyilvánossága hitelesen mutatkozik meg az életéről most kiadott könyvben”
ĀA hazaszeretet két dologból táplálkozik, a kulturális és a természeti örökségünkből, s van, amikor ez a kettő egybeesik - fogalmazott Semjén Zsolt
ĀKásler Miklós: A koronavírus-járvány által teremtett nehéz helyzetben a társadalom minden rétege megmozdult, a vadásztársadalom is
Ā2010 óta háromezer templom épült, vagy újult meg a Kárpát-medencében - közölte a miniszterelnök-helyettes
ĀA járvány ellenére rentábilis lehet a jövőre rendezendő Vadászati és Természeti Világkiállítás, a hivatásos vadászok és horgászok száma itthon eléri a 670 ezret
ĀA kormány mindig is értékelte az egyházi iskolák munkáját
ĀŐsszel változik a vadkárrendezés és enyhülnek a hatósági trófeabírálat paraméterei is
ĀA 2021-es, Egy a természettel mottót viselő világkiállítás a Hungexpo teljes területét elfoglalja majd, és a látogatók száma elérheti az egymilliót is
ĀMegújul a Hungexpo
Ā„Hogy itt megmaradhassunk, elődeink nagy árat fizettek”
Ā„Szent István volt az országépítő; minden magyar küldetése, hogy a saját helyén maga is országépítő legyen”
ĀA keleti és nyugati kereszténység együttműködésének szimbóluma Szent István király - fogalmazott a miniszterelnök-helyettes
ĀSemjén Zsolt: A szerződés emberöltőkre, méltányosan, részletekbe menően rendezi mind jogilag, mind anyagilag a Hit Gyülekezete helyzetét
ĀA miniszterelnök-helyettes szerint a néhai gróf örök példa a mindenkori magyar vadászok számára
ĀA kormány megköszönte a segítőknek a járvány idején végzett munkáját
ĀLetették a bíborosnak emléket állító múzeum alapkövét Zalaegerszegen
ĀHarrach Péter már korábban jelezte, hogy 10 év után átadná másnak a posztot
ĀSemjén: Magyarország és Szlovákia határozott és felelősségteljes intézkedéseket hozott, jó ütemben, megfelelő időpontban
ĀErős Magyarországot építünk erős nemzettudattal - fogalmazott a miniszterelnök-helyettes
ĀHuszonkilenc olyan állami ingatlan került át egyházi tulajdonba, amelyben a szociális ellátás feladatát korábban is az egyház végezte