Vigyük a Dunához a panelházaknál bajba jutott tőkés récéket!
ĀA madarak legtöbbször kézzel is könnyen befoghatók
ĀA madarak legtöbbször kézzel is könnyen befoghatók
ĀA japán kormány 926 583 dollárnyi támogatást nyújt
ĀAz RCG különvonata harminc Strabag irodai konténert és három egészségügyi konténert szállít Törökországba
ĀA kormány célja az, hogy a bűncselekmények száma csökkenjen, az elért áldozatoké pedig nőjön
ĀA sátrak akár nyolc ember ideiglenes elszállásolására is alkalmasak
Ā„Magyarország jelentős segítséget nyújt Törökországnak, a török nemzetnek ebben a nehéz időszakban”
ĀA szíriai vezetés már hétfőn a nemzetközi közösség segítségét kérte a földrengés okozta károk enyhítésére
ĀEddig 25 kutató- és mentőcsapat indult a földrengés által legsúlyosabban sújtott török területekre
ĀÚjabb munkahelyteremtő programok indulnak
ĀNem ezekben a napokban, hanem éppen egy évvel ezelőtt írtam le az alábbi sorokat. Azóta sem tudtam szabadulni a történettől, s úgy vélem, azóta sem sok minden változott
ĀElsőrangú gyógyító környezet a négylábú segítőknek
ĀA három szép történet főszereplőit az egyszerűség kedvéért hívjuk Máriának és Józsefnek. Az anya nő, az apa férfi, ahogy a Bibliában. Miért szépek ezek a történetek? Mert igazak
ĀA háború kitörése óta 221,7 millió eurót küldtek a belgák Ukrajnának
ĀEgy másik program során kétszáz lakást építettek újra Homszba
ĀA kormány 100 milliárd forinttal segíti az energiaválság hatásainak leginkább kitett ágazat cégeinek talpon maradását
ĀA legnagyobb katonai támogatást Amerika adja, Lengyelország a második helyen van
ĀA tárcavezető a Lengyelország és Svédország által szervezett, Ukrajna megsegítését célzó donorkonferencián kiemelte: Magyarország nem akarja az ukrajnai háborút, épp ellenkezőleg
ĀZsigó Róbert: Segítjük a fiatalok munkaerőpiacra történő kilépését, a saját otthonhoz jutást és a családalapítást is + VIDEÓ
ĀMagyarország húszmillió forint gyorssegélyt küld a Fülöp-szigeteki tájfun miatt bajba került embereknek
ĀA szolgáltatás rosszullét, baleset, eltévedés vagy más vészhelyzet esetén jelent segítséget az idősek számára
ĀA Mészáros Csoport kezdeményezésére 23 magyar építőipari vállalat fogott össze
ĀAz egyesület célja a konkrét segítségnyújtáson túl az, hogy megmutassa, lehet a nagycsaládosokra számítani a bajban