Megsérült a Szojuz indítóállása Bajkonurban
ĀA rakéta hajtóműveinek gázdinamikai lökéshulláma okozott bajt, az űrhajósok jól vannak
ĀA rakéta hajtóműveinek gázdinamikai lökéshulláma okozott bajt, az űrhajósok jól vannak
ĀA tervek szerint több mint három órányi repülés után kellett volna dokkolni a Nemzetközi Űrállomás Pricsal moduljához
ĀAz eszközt egy Szojuz–2.1b rakétával juttatták az űrbe
ĀEgy új űrverseny körvonalazódik Kína, India és Oroszország, valamint a Nyugat között
ĀVágni lehetett a feszültséget az Orosz Tudományos Akadémia Űrkutatási Intézetében
ĀEz az orosz holdkutatási program első küldetése
ĀAugusztus 11-én indul útnak a Luna 25, melynek küldetése az égi kísérőnk déli pólusának kutatása lesz
ĀA Roszkoszmosz orosz állami űrügynökség élőben közvetítette a teljes műveletet
ĀA Szojuz MSz–23-nak a tervek szerint vasárnap kell az ISS-hez érkeznie
ĀA teherűrhajót vasárnap kapcsolták le a Nemzetközi Űrállomásról
ĀA Progresszt sikeresen leválasztották a Föld körüli pályáról, és beléptették a légtérbe, ahol részben elégett, megmaradt darabjai pedig a Csendes-óceán déli részén, biztonságos területen a vízbe zuhantak
ĀA nemzetközi tudományos holdállomást két szakaszban, 2025 és 2035 tervezik telepíteni
ĀDmitrij Rogozin, a Roszkoszmosz korábbi vezetője szerint a háború nem ér addig véget, míg Kijevet be nem veszik
ĀA három űrhajós szolgálata 188 napig fog tartani