Magyar nyelven is leolvashatók lesznek a romániai műemlékekre kikerülő táblák
ĀAz épített örökségre vonatkozó információk 32 nyelven érhetők el
Bulgáriából migránsokat átszöktető embercsempészeket tartóztattak le Romániában
ĀAz embercsempész-hálózat felszámolása során 21 gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyeztek
Románia kiadta az amerikai hatóságoknak a Hells Angels egy szervezett bűnözéssel gyanúsított tagját
ĀA Hells Angels tagját az Egyesült Államokba szállítják, ott kell majd bíróság elé állnia
Elsősegélynyújtási oktatóközpont nyílik Sepsiszentgyörgyön
ĀKevés az életmentéshez hozzáértő civil Romániában
Börtönben marad Andrew Tate és testvére Romániában
ĀA brit állampolgárságú fivérek a szabadlábra helyezésüket kérték
Rosszabb a helyzet, mint amit a romániai cenzus mutat
ĀKedvezőtlen a korfa, csökken a gyermekvállalási kedv
Jelentős változás Romániában a betegellátás terén
ĀNem kell a háziorvoshoz egészségbiztosítás
Őrizetbe vettek Romániában két brit-amerikai milliomost
ĀEmberkereskedelemmel és nemi erőszakkal gyanúsítják őket
Nem tetszik a románoknak az ukrán kisebbségi törvény
ĀSzemkápráztató alibi jogszabály Kijevtől
Románia kizárólag diplomáciai eszközökkel igyekszik elérni a schengeni csatlakozást
ĀA román állam és a hatóságok részéről nem lesznek bojkottfelhívások a csatlakozást megvétózó Ausztria ellen
Uniós biztos: Románia és Bulgária készen áll a schengeni csatlakozásra
ĀRománia és Bulgária készen áll a szabad utazást biztosító schengeni térséghez való felvételre, az EU-nak jogi kötelessége ezt biztosítani, nekik pedig legitim elvárásuk, hogy csatlakozhassanak – mondta.
Lamborghini furikázott a törvényhozás épületében
ĀNem aprózták el a dolgokat a román autókiállítók
Az Erdélyi Magyar Szövetség szerint Romániának döntenie kell, hogy Schengen vagy Kisinyov felé kíván haladni
ĀAusztria és Hollandia megvétózta Románia és Bulgária csatlakozását a schengeni térséghez
Uniós biztos: Az Európai Unió gyengébb lenne a schengeni bővítés elmaradásával
ĀMargarítisz Szkínász kijelentette, Horvátország, Bulgária és Románia technikailag készen áll arra, hogy csatlakozzon a schengeni térséghez
Románia minden huzavona nélküli döntést akar
ĀSzomszédunk szavazást kér az Európai Unió Bel- és Igazságügyi Tanácsának csütörtöki ülésén az ország schengeni csatlakozása ügyében
