Klaus Iohannis hivatalából történő felfüggesztését kezdeményezték
ĀAz ellenzéki pártok szerint az alkotmánybíróság hatáskörét túllépve avatkozott be az elnökválasztási folyamatba
ĀAz ellenzéki pártok szerint az alkotmánybíróság hatáskörét túllépve avatkozott be az elnökválasztási folyamatba
Ā"Nem fogjuk engedni, hogy a magyar többségű megyéket bárki szétverje"
ĀMaia Sandu takarékosságra szólította az ország lakóit
ĀKözösen ünnepelnek Nagyvárad, Debrecen, Margitta és Berettyóújfalu szervezetei
ĀA dél-romániai gyerek eltűnését 78 éves nagyanyja jelentette be vasárnap délután
ĀMarcel Ciolacu román kormányfő történelmi pillanatként értékelte a döntést
ĀA fejlesztési minisztérium élére másfél év után került vissza Cseke Attila
ĀA jelentős számban kivezényelt rendfenntartó erők hármas fémkorláttal védték a parlament épületét
ĀAhelyett, hogy aludna, a népeket riogatja a sepsiszentgyörgyi mackó
ĀElsősorban azt a rendelkezést kifogásolják, amely szerint a túlórát már nem fizetik ki
ĀNem lehet tovább késleltetni, halogatni a döntést
ĀAz utódállamok utódállamai – Csehszlovákia és Jugoszlávia darabokra esett szét – ismét elérkezettnek látják az időt, hogy legalább gondolati szinten létrehozzák a kisantantot
ĀA tervek szerint csaknem ötvenezer négyzetméteren helyezkedne el
ĀEmlékeztetett, hogy az előadásra a Kárpát-medencéből érkeztek a családok
ĀAz államtitkár szerint a történelem végre egy mindannyiunk számára kedvező irányba fordult kedd éjszaka
ĀA schengeni övezethez való csatlakozás, amelyet Románia csak idén kapott meg, „mérgezett ajándék”
ĀA nyomtatott kiadás megszűnése érzékeny veszteség az idős olvasóknak
ĀAz országhatár átlépésére készülő utasoknak azonban érvényes úti okmánnyal kell rendelkezniük
ĀKorábban megsemmisítették az első forduló eredményét
Ā2025. január 1-jétől az államhatáron történő átkelés a korábbiakhoz képest könnyebben és gyorsabban fog lezajlani
ĀA vadászgépeknek ezúttal sem sikerült kontaktot teremteni a célpontokkal