A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap
ĀHúsvétvasárnap délelőtt az egyházfő misét mutat be a Szent Péter téren
ĀHúsvétvasárnap délelőtt az egyházfő misét mutat be a Szent Péter téren
ĀA keresztény morál annyira megvetette a hitszegőket, hogy Dante képzeletbeli poklában a legnagyobb büntetést rájuk rótta ki, a pokol legalsó bugyrába vetette őket
ĀA barokk szökőkútban naponta hozzávetőleg 3000 euró gyűlik össze
ĀAz egyházfő csupán néhány mondatot mondott, beszédét – továbbra is tartó náthás megbetegedése miatt – ismét egyik munkatársa olvasta fel helyette
ĀAz ókori római szobroknak cserélhető feje volt
ĀA járművek áldását a hagyomány szerint a Colosseumhoz közeli Szent Franciska-bazilikát vezető bíboros végzi
ĀHárom éven belül 1500 menekültet hoznak Líbiából Itáliába
ĀMolnár Vera az egyik úttörője volt a számítógépes művészetnek, amellyel az 1960-as években kezdett el foglalkozni
ĀA miniszter kiemelte, ha az európai országok katonákat küldenének Ukrajnába, akkor az a harmadik világháború kitörésének veszélyével járna
ĀFerenc pápát egy fehér színű Fiat 500-as jármű vitte a kórházig, amely a Tevere folyón levő szigeten működik
ĀCaligula római császár meghökkentő tengeri hadjárata
ĀFebruár 22. és március 28. között várják a látogatókat
ĀA körülbelül négy centiméteres ezüst bross a Kr. u. 2. századból származik
ĀRendőrök szorították vissza a Magyarországon letartóztatott, szélsőbaloldali aktivista szabadon engedéséért tüntetőket
ĀA hatóságok hangoztatták, hogy egyelőre nem nyitják meg több száz traktor előtt Róma kapuit közbiztonsági és forgalmi okokból
ĀA gazdacsoportok vezetői és a római prefektúra képviselői szerdán folytatják az egyeztetést a traktorok esetleges bevonulásáról Rómába
ĀA legnépesebb csoport Toszkánából tart a főváros fele: a csaknem négyszáz traktor érkezését a késő esti órákban várják
ĀFRICSKA. Ezúttal sárga, piros és narancssárga festékkel tisztelték meg Rómában az Oroszlán-szökőkút szobrait tűzeszű tüntetők
ĀBefestették a Popolo-tér szökőkútjának egy részét
ĀAz ókori görög és római világ orvosi műszergyűjteményeiben hasonló ezüstleleteket fedeztek fel
ĀAntonio Tajani bejelentette, hogy Olaszország készen áll részt venni egy esetleges ENSZ-békemisszióban a Gázai övezetben
ĀA győztesek meghatározásánál a nemzetközi szövetség (WA) pontszámítását használják
ĀFöldöntúli technológia?
ĀA tárlat a Falk Miksa utcai galériában nyitvatartási időben ingyenesen megtekinthető
ĀAz imában az egyházfő felszólította az embereket, hogy ne feledkezzenek meg azokról, akik a háború kegyetlensége miatt szenvednek
ĀA latinul Forma Urbis, vagyis a város alakja nevű térképet hatalmas márványlapokra vésték fel 203 és 211 között
ĀA bazilikában a liturgikus szertartások a felújítási munkálatoktól függetlenül zavartalanul folytatódnak egész évben
ĀBeszédében hosszan sorolta azokat a bajokat, amelyek jelenleg szerinte az emberiséget sújtják
ĀOda nem illő magyar felirat zavarta meg az embereket