Más hírhedt merénylőkkel is szimpatizált könyveiben a feltételezett elkövető egy szlovák lap szerint
ĀA merénylő szimpátiáját fejezte ki Lubomir Harman iránt, aki 2010-ben hét embert ölt meg, és több mint egy tucatot megsebesített
ĀA merénylő szimpátiáját fejezte ki Lubomir Harman iránt, aki 2010-ben hét embert ölt meg, és több mint egy tucatot megsebesített
ĀBár hat éve történt Szlovákiában egy merénylet, amely akár intő példa is lehetett volna, ha ilyen esetek abszolút példát adhatnának és elkerülhetőek lennének
ĀJelentések szerint a merénylő nem egyedül követte el a bűncselekményt, ahogyan eleinte gondolták
ĀMindez megengedhetetlen – utaltak a Fico elleni merényletre az M5 kulturális csatorna Ez itt a kérdés című műsorában
ĀRobert Fico kommunikál, és gyulladásai lassan enyhülnek
ĀAz erőszakra való hajlam 2018 után felerősödött, ekkor ölték meg Jan Kuciak újságírót és menyasszonyát
ĀA bíróság hamarosan dönt a további intézkedéséről
ĀA meglőtt szlovák kormányfő már nincs életveszélyben
ĀA politikust egyelőre nem szállítják el a besztercebányai kórházból
ĀKarikatúrába illő alakok, zsarnoki gondolatokat rendre megvalósítani szándékozó senkiházik ülnek tort, a többség meg kénytelen tudomásul venni, hogy az anarchia itt van velünk
ĀJó ideje éleződik a szembenállás a helyi progresszív és szuverenista erők között
ĀMerénylője akár életfogytig börtönbe kerülhet
ĀNem akarják tovább élezni a Robert Fico elleni merénylet következtében kialakult feszültséget
ĀVáltozásra van szükség, mert az európai vezetés sokkal többet tudna tenni a békéért
ĀSzijjártó Péter: Komolyan kell venni, ha valaki interneten valakinek a megölésére szervezkedik
ĀKiszelly Zoltán: Akik nem illenek a háborús képbe, azokat félre akarják söpörni
ĀJelentések szerint a merénylő indítéka az volt, hogy ellenezte a kormány több döntését
ĀA rádiócsatorna vezetősége elítélve a „helytelen megjegyzéseket”
ĀSzerinte kevés olyan ember van Európában, mint a szlovák miniszterelnök
ĀSzavai szerint még jó pár napnak el kell telnie, hogy pontosat tudjanak mondani a szlovák miniszterelnök felépüléséről
ĀFontos, hogy Magyarország békepárti egységet mutasson – Ficóra progresszív baloldali gondolkodású, háborúpárti elkövető támadt -– Gazdasági kapcsolatokra van szükségünk a csúcstechnológia terén
ĀVisszatértünk egy száz évvel ezelőtti korszakba. Európában politikai erőszak folyik az utcákon, a baloldali pártok, illetve azok holdudvara rohamcsapatokat alakítanak
ĀÖsszesen négy lövedék találta el a miniszterelnököt
ĀA merényletet közösen kell elítélni, majd meg kell nyugtatni a kedélyeket, üzente a megválasztott államfő
ĀMeggyanúsították a Fico elleni fegyveres támadás elkövetőjét