Újabb ókori hajóroncsra bukkantak Horvátországban
ĀAz eddig ismeretlen hajó az időszámítás előtti 3. századból származik, és rakományával együtt süllyedt a mélybe
ĀAz eddig ismeretlen hajó az időszámítás előtti 3. századból származik, és rakományával együtt süllyedt a mélybe
ĀA város La Riguena folyó közelében fekvő részén a régészek központi oltárokat is találtak
ĀA terület az ókori Róma egyik legtöbbet kutatott részének számít
ĀA kutatók abban bíznak, hogy a mozaik víz alatti látványossággá válhat
ĀA megalitikus építmény környékén feltártak egy temetőt, de más meglepetés is érte a kutatókat
ĀA négy edény elrendezése a világegyetem négy sarkát idézi
ĀA csirkeméretű őslény kövülete Annalena Baerbock német külügyminiszter hivatalos delegációjával együtt érkezett meg vasárnap Brazíliavárosba
ĀA felfedezés révén legalább százezer évvel korábbra datálhatók a temetkezési szokások első nyomai
ĀKorábbi értesülések szerint a hajó Lübeckbe tartott, amikor léket kapott és elsüllyedt a folyón
ĀA régészek 3 millió négyzetméternyi területet vizsgáltak át
ĀAz Istenek, ideák, hősök tematika mentén meghirdetett rendezvénysorozat résztvevői megtudhatják, kik voltak a letűnt korok kiemelkedő alakjai
ĀA régi római város még mindig nem fedte fel minden titkát
ĀA műhelyeket emberek és megszentelt állatok bebalzsamozásához használták
ĀAz állkapocstöredék egy nagyjából hétéves gyereké lehetett
ĀA monostorban zajló kutatás célkitűzései között szerepelt az egykori királyi udvarház maradványainak azonosítása
ĀPompeji húszezer lakójának jelentős része meghalt, amikor a várost maga alá temette a láva
ĀA munkálatok miatt ideiglenesen megváltozott forgalmi rend lép életbe
ĀA sír részben természeti emlék, részben föld alatti üreg, részben pedig megalit
ĀHetven év után visszatért műtárgyak bronzcsattok, szíjvégek, aranyozott övdíszek
ĀEurópai viszonylatban is egyedülálló
ĀA szakemberek szerint 1100–1200 évvel ezelőtt élt, és a limai vagy ichmai kultúra közösségéhez tartozhatott
ĀA bambuszokon feljegyzett sok recept a mai napig érvényes általános betegségek kezelésére
ĀUgyanitt egy másik csontcsoport is előkerült már
ĀNemrég indították újra az ásatásokat, amelyeket a koronavírus-világjárvány miatt szakítottak meg
ĀA régiót az évek során számos rengés rázta meg, az alagút mégis fennmaradt