A Hezbollah ismét rakétákat lőtt ki Izrael irányába
ĀA fegyveres párt megerősítette, hogy ők követték el a támadást
ĀA fegyveres párt megerősítette, hogy ők követték el a támadást
ĀKő kövön nem marad a robbanás után
ĀA német kancellár nem akarja átlépni azt a vörös vonalat, hogy német csapatokat küldjön Ukrajnába
ĀA Palesztin Hatóság vezetése július elején úgy döntött , hogy megszüntet minden kapcsolatot az izraeli hatóságokkal
ĀMár csak Biden engedélye kell az ATACMS-ok indításához
ĀEgy négytagú család rekedt házuk romjai alatt
ĀInformációk szerint a hét érintett ország között van Litvánia és Luxemburg
ĀA rakétabecsapódást érintő vizsgálatban az ukránok nem voltak együttműködőek
ĀFolytatódnak a harcok Bahmutnál és a zaporizzsjai térségben is
ĀA hiperszonikus Kindzsal rakéta nem ért célt, egy mezőgazdaság közelében zuhant le Oroszországban
ĀKét, javítás alatt álló hajó megsérült
ĀBaerbock rámutatott, hogy a Taurus rakéták leszállítása „nem olyasmi, amit gyorsan meg lehet tenni”
ĀA gyanúsított RK–3 Korszar ukrán páncéltörő rakéta robbanófejével tervezett támadást végrehajtani
ĀSürgős szükséglet volt pótalkatrészekre is
ĀPhenjan először május 31-én próbálkozott hasonlóval
ĀA hatóságok tudtak a veszélyről, és a támadás idején magukra hagyták a civileket – jelentette ki Oljekszandr Dubinszkij
ĀAláhúzta, hogy szakítani kell az eddigi német gyakorlattal, nem lehet minden egyes támogatási program előtt hónapokig tartó vitát folytatni
ĀAz orosz védelmi minisztérium tájékoztatása szerint az elmúlt 24 órában koncentrált csapásokat mértek
ĀKiemelte, hogy alaptalan a berlini vezetés félelme attól, hogy még inkább elmérgesedhet a konfliktus
ĀDmitro Kuleba azt kérte, hogy adjanak Taurus és ATACMS típusú rakétákat
ĀEgészen meglepő módokat találtak Nyugaton Kijev háborújának közösségi finanszírozására
ĀA Taszním hírügynökség azt közölte, a rakéta „új fejezetet nyit az ország védelmi erőinek történetében”
ĀA háború további eszkalációjának elkerülése érdekében korlátoznák a nagy hatótávolságú cirkálórakéták bevethetőségének körét
ĀAz incidensnek nincs halálos áldozata
ĀEgy orosz rakétacsapás megsemmisítette az ukrán katonák és külföldi zsoldosok tartózkodási helyét
ĀKiderült, mi lehetett a rejtélyes tárgy, amelyet a tenger mosott partra Ausztráliában