„Folyamatos a kérelmek feldolgozása a bölcsődei térítési díj támogatási programban”
ĀMÁK: Több mint tízezer kisgyermeket nevelő szülő igényelt támogatást
CDU: Fókuszban a gazdaság és a biztonság
ĀA német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elfogadta a hatalomra kerülése esetén megvalósítandó programját
Meghosszabbították az MNB zöld tőkekövetelmény-kedvezmény programjait
ĀEgy évvel, 2026. december végéig tolták ki a dátumot
Gyürk András: Továbbra is nyomást kell gyakorolni Brüsszelre
ĀA képviselő szerint a bemutatott program nem nyújt gyors megoldást az európai gazdaság gondjaira
„Európának jobban kell fegyverkeznie”
ĀDonald Tusk: A biztonság a globális fenyegetések miatt most kulcsfontosságú
Számos kulturális program várja a villányi borvidékre látogatókat
ĀIdén harmincadik alkalommal rendezik meg a fürdőfesztivált
Több mint 300 ezer látogatót vonzott a Pénzmúzeum
ĀTavaly mintegy 104 ezren látták a Pénz útja című állandó kiállítást
Idén is megrendezik a FIT Kaland Tehetségversenyt
ĀTöbb tudományterületet átfogó projektfeladat megoldására hívja a nevező csapatokat
Novák Irén: TehetségPaletta Program indul februárban amatőr művészeti közösségek számára
Ā„Az erős társadalom alapját az erős kisközösségek jelentik”
Egyetemisták számára teszi elérhetővé a kulturális rendezvényeket a KULTKredit program
ĀVarga-Bajusz Veronika reményét fejezte ki, hogy minél szélesebb körben megismerhetik a fiatalok kulturális értékeinket
„Azt szeretnénk, hogy Magyarország a világ legjobb innovátor országai közé kerüljön”
ĀBódis László: Cél, hogy az egyetemeken létrejövő kutatási eredményekből minél többet tudjunk a piacra segíteni
Remény a hátrányos helyzetű településeknek
ĀCél a következő generációk életminőségének javítása
Nagy Márton: 200 milliárd forintos keretösszeggel jövőre új lakásfejlesztési tőkeprogram indul
ĀJelentős egyeztetések történtek
Nótás kedvű fakanállal a tradíció jegyében
ĀA Dankó Rádió célja a magyar gasztronómia kincseinek továbbörökítése
Szabados Richárd: Februárban indul a Demján Sándor Tőkeprogram
ĀSzázmilliárd forintos keretösszeggel
MÁV: Megjelentek az állomásmegújítási pályázati kiírások
ĀMagyarország minden térségére kiterjed a program
Huszonnégy élményprogrammal készülnek a múzeumok és könyvtárak az adventre
ĀA részletes programok a Nemzeti Múzeum honlapján olvashatók
Elkezdődött a jelentkezés az idei START programra
ĀA program a 2022-ben megjelent első kiírás óta sokat változott
Idén is százmillió forinttal támogat gyerekeket segítő alapítványokat az MVM
ĀA gyerekeket idén az űr tematika mentén kialakított programok várták
Tudományos ülést tartottak a mesterséges intelligencia társadalmi hatásairól
ĀAz emberi méltóságra és a társadalmi igazságosságra gyakorolt hatásoknak is figyelmet kell szentelni
Premier előtti filmek várják a nagyközönséget
ĀTill Attila új rendezése, az És mi van Tomival? című alkotás is látható lesz
Hatszázmilliárd forintnyi hitelt segít felvenni a Garantiqa a kkv-szektornak
ĀA CIB, az MBH és az Oberbank az első csatlakozók a garanciaprogramhoz
A népi kultúra megőrzése a nemzet fennmaradásának egyik legfontosabb része
ĀZsigó Róbert: 1776 pályázat részesül támogatásban
Négy múzeum kapott múzeumpedagógiai nívódíjat
ĀVincze Máté: A magyar Kodály-módszert világszerte alkalmazzák
Világhírű fellépők a Müpa 2025-ös programjában
ĀSzerepel majd a közönségkedvenc Budapest Bár is
Tíz Michelin-ajánlású vendéglátóhely vesz részt az Étteremhéten
ĀAz árak nem változtak tavaly óta
