Premier League: Gödörben Haalandék
ĀA Manchester City sorozatban a negyedik vereségét szenvedte el
ĀA Manchester City sorozatban a negyedik vereségét szenvedte el
ĀKerkez Milos az idei idényben háromnegyed millió forintnyi fontot tehet zsebre
ĀA londoni gárda a ráadás perceiben énekelte ki a Brentford szájából a sajtot
ĀAggódnak a Vörösök szurkolói kulcsjátékosaik lejáró szerződése miatt
ĀJosep Guardiola vezetőedző együttese tavaly december 6. óta először maradt alul a Premier League-ben
ĀAmorim a Sportinggal 2021-ben bajnoki címet nyert
ĀA két fél eddigi 17 találkozóján egy döntetlen mellett 16 City-siker született
ĀGyengén kezdte a szezont az egykor verhetetlen angol csapat
ĀHiába vezetett kétszer is az Arsenal a rangadón, nem bírt nagy riválisával
ĀA listát fölényesen a Dallas Cowboys vezeti
ĀA BL legutóbbi fordulójában a Juventus 3–2-es győzelemmel vitte el a három pontot Lipcséből
ĀKözepesre értékelték a magyar válogatott teljesítményét a rangadón
ĀAz Ágyúsok drukkerei azt nehezményezik, hogy a Liverpool magyarja nem kapott sárgát labdaelrúgás miatt
ĀA magyar válogatott csapatkapitányára és társaira nem vár könnyű feladat
ĀA magyar válogatott csapatkapitányának eddigi mérlege: egy gól és három gólpassz az új bajnoki szezonban
ĀArne Slot együttese szerdán a Bajnokok Ligájában folytatta remeklését
ĀA zöld-fehérek múlt szerdán a belga Anderlecht otthonában 2–1-es vereséget szenvedtek a főtábla nyitófordulójában
ĀA hazaiak gyakorlatilag az első félidőben eldöntötték a három pont sorsát, a 39. percben már 3–0-ra vezettek, a vendégek pedig csak szépíteni tudtak
ĀCsütörtökön a magyar bajnok otthonában szerepel az angol sztárcsapat
ĀA vendégek győzelmet érő gólját a brazil Gabriel fejelte
ĀVáratlan vereség után utazik a Liverpool Milánóba Bajnokok Ligája mérkőzésre
ĀA magyar válogatott csapatkapitánya végig a pályán volt a Manchester United otthonában, és a vendégek utolsó góljánál ő szolgálta ki Mohamed Szalah-t
ĀPep Guardiola szerint Erling Haaland tökéletesen játszott
ĀA magyar válogatott csapatkapitánya 96,9 százalékos passzpontossága mindenkit elkápráztatott
ĀA norvég csatár pályafutása 23. mesterhármasát szerezte
ĀA hét elején jelentette be, hogy 82 mérkőzés után visszavonul a válogatottságtól
ĀA legutóbb harmadikként végzett együttes győzelemmel rajtolt
ĀGary Neville nem túl elismerően beszélt a Liverpool középpályásairól