Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama
ĀAz aukciós átlaghozam 10,21 százalék volt, 193 bázisponttal alacsonyabb az előző aukción kialakult átlaghozamnál
ĀAz aukciós átlaghozam 10,21 százalék volt, 193 bázisponttal alacsonyabb az előző aukción kialakult átlaghozamnál
ĀA jövő évi költségvetés a védelem költségvetése
ĀArra is kitért, hogy a foglalkoztatottság rekordszinten van Magyarországon
ĀA döntéssel a kamatfolyosó felső széle 19,5 százalékról 100 bázisponttal, 18,5 százalékra csökkent
ĀA hazai pénzforgalmi szolgáltatók által vezetett fizetési számlák száma az első negyedév végén ötvenezres növekedéssel megközelítette a 10,8 milliót
ĀHangsúlyozta: ebben a válságos, remélhetőleg átmeneti időszakban a legfőbb feladat a korábban elért eredmények megvédése, fenntartása
ĀA pénzügyminiszter kiemelte: a magyar bankrendszer az európai tőkemegfelelési elvárásokat kétszeresen túlteljesíti
ĀAz ügyfelek az egyéb banki fedezetek kiváltása mellett időt és költségeket takaríthatnak meg általa
ĀKiemelték, a videójátékok térhódítása a társadalom széles köre számára érzékelhető jelenség
ĀA két ország pénzügyminisztériuma közötti tudáscsereprogramban magas szintű adó- és vámhatósági együttműködés jött létre a koreai féllel
ĀHangsúlyozta, hogy 2023-ban a legjelentősebb kihívást Magyarország számára a háború és szankciók miatt kialakult energiacsapda jelenti
ĀFontos változást jelentenek majd az uniós irányelv szintű szabályozásának várható újdonságai is
ĀA kormány 2017-ben fogadott el egy hétéves stratégiát a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztésére
ĀA Rezsivédelmi alapon keresztül a kormány továbbra is Európa legnagyobb rezsitámogatását garantálja a magyar családoknak, vállalkozásoknak
ĀIdén várhatóan továbbemelkedik az elektronikus fizetést biztosító kereskedők és szolgáltatók száma
ĀHétfőn jelenik meg a márciusi építőipari statisztika
ĀHamarosan lejár a határidő, figyelmeztet a NAV
ĀA bank költséghatékonysági és értékesítési lehetőségeinek 40 százalékát használja ki
ĀAz államtitkár szerint ha a magyar egyetemisták sikeresek, az az egész nemzet sikerévé válik
ĀVarga Mihály várja a Bizottság válaszát, hogy mikor és miként segíti a schengeni határokat védő tagországokat
ĀA kifizetése június 5-én indul
ĀA jegybank a következő kamatdöntő ülések alkalmával mérlegeli a kockázati megítélés javulásának tartósságát
ĀAz illetékes felügyeleti hatóságok jóváhagyását követően a tranzakció pénzügyileg is lezárult
ĀHozzátette, míg a magyar adósságszint 73 százalék közelébe csökkent, az uniós átlag 86 százalékon áll
ĀA tanács szorgalmazta a költségvetési deficit csökkentését
ĀA FBAMSZ álláspontja szerint a biztosításkötési arányon jelentősen javítana a kötelező rendszám előírása
ĀA jegybank értékelése szerint a magyar bankrendszer tőke- és likviditási helyzete stabil
ĀA döntés megfelel az elemzői várakozásoknak
ĀA német politikus szerint a korrupció felszámolásában csak az Európai Ügyészséghez való csatlakozás hozhatna változást
ĀSzámos hibát követtek el több éven keresztül