Lemondott a legnagyobb észak-írországi unionista párt vezetője
ĀSzexuális bűncselekmény elkövetésével vádolják
ĀSzexuális bűncselekmény elkövetésével vádolják
ĀA politikus szerint felmerül, hogy Európán kívüli érdekek is megjelennek a balliberális képviselők munkálkodásában
ĀAz eljárás során azt vizsgálják, hogy az Igazságosság Alap forrásait szabályosan használták-e fel
ĀAhhoz, hogy figyelni tudjunk a természetre, előbb figyelnünk kell egymásra
ĀAz erdélyi politikus szerint az önkormányzati választások az embereket jobban érdeklik, mert a saját mindennapi életükről döntenek
ĀA bánsági nagyvárosban a legújabb népszámlálási adatok szerint 3,31 százalékos a magyarság számaránya
ĀBeszélt arról is, hogy a teremtésvédelem fontos a párt számára
ĀAz ember része a világnak, egyúttal gazdája is – fogalmazott
ĀLeszögezték: a választók akaratát elfogadják és tiszteletben tartják
ĀWeber szerint konszenzusra van szükség
ĀAz elemzés kiemeli, hogy a konzervatívok támogatottsága egyetlen hónap alatt hét százalékponttal zuhant
Ā„Választási csalás, testi sértés, hivatalos személy elleni erőszak, ez ma a baloldal” – fogalmazott Renge Zsolt
ĀEgyre világosabb mindenki számára, hogy a Lánchíd felújítása miért lett drágább ötmilliárddal – jelentette ki a kormánypárti politikus
ĀVárhatóan június 9-én, az EP-választásokkal összevonva tartják a helyhatósági választásokat
ĀA politikus kifejtette: államfőjelölt érvényes ajánlásához az összes képviselő egyötödének aláírása szükséges
ĀA felelőtlen ígéretek helyett először ezekre kéne megoldási tervet mutatnia
ĀHangsúlyozta: az újpestiek kórházat akarnak és az elvárásuk jogos
ĀA Munkáspárt jelentős előretörését az országos felmérések is hónapok óta egyértelműen jelzik
ĀA párt szóvivője szerint az intézkedés célja, hogy a pártot félreállítsák a két hét múlva tartandó parlamenti választásokon
ĀA legnagyobb területi szervezettel szemben elvárás, hogy megismételje az eddig elért eredményeket
ĀA képviselő közölte, hogy szerdára bizottsági ülés összehívását kezdeményezte
ĀHangsúlyozta, a Fidesz és a KDNP továbbra is kiáll azok mellett, akik egykor aktívan vettek részt Magyarország építésében
ĀA miniszter körüli botrány egy túlárazott ingatlan megvásárlása körül robbant ki hetekkel ezelőtt
ĀA párt elleni tüntetéshullám már negyedik hete tart országszerte
ĀSzerinte a magyarok joggal várják el, hogy az állam garantálni tudja a függetlenségét
ĀHozzátette: a képviselők mandátumának elvétele és bebörtönzésük példa nélküli esemény Lengyelország jelenkori történelmében
ĀElmondta, kisebbségi létben nem elég a szavazatok kétharmadát megszerezni
ĀAz államfő ismét felszólította Adam Bodnart, hogy hozzon döntést a két politikus szabadon bocsátásáról
ĀSoros György és az általa finanszírozott baloldali pártok és média hetek óta támadják a szuverenitásvédelmi törvényt
ĀÚgy fogalmazott, az Európai Parlamentben folytatódik az „alaptalan politikai rágalomhadjárat” az ország ellen