Balogh csereként segítette csapatát döntetlenhez Rómában
ĀA magyar válogatott védő a 71. percben állt be, amikor csapata kétgólos előnyben volt
Balogh Botond csapata három pontot rabolt a Juventustól
ĀA Parma 1–0-ra győzött hazai környezetben a „zebrák” ellen
Baloghék fontos pontja Monzából
ĀA magyar válogatott védő a 64. percben csereként lépett pályára
Olasz élvonal: Balogh Botondék kikaptak Genovában
ĀA magyar válogatott hátvéd a 60. percig volt pályán
Olasz élvonal: Balogh Botondék legyőzték a Laziót
ĀA pármai találkozón a válogatott középhátvéd végig a pályán volt, csapata pedig korai vezetése után eredményesen védekezett, majd a második félidő elején ismét betalált
Balogh Botond csapata ismét döntetlent játszott
ĀA Parma már ötödik alkalommal játszott döntetlent a mostani idényben
Serie A: Kikaptak Balogh Botondék
ĀA Parma otthon szenvedett 3–2-es vereséget a Cagliaritól az olasz labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójának hétfői záróméeccsén
Serie A: Hiába vezetett Balogh Botonddal a soraiban a Parma, mégis kikapott
ĀAz újonc Parmának egy-egy győzelem és döntetlen mellett ez volt a második veresége, s jelenleg 12. helyen áll
Baloghék a hosszabbításban kaptak ki Nápolyban
ĀA Nápoly a 92. és a 97. percben lőtt két góllal fordított
Baloghék legyőzték a Milant
ĀA Parma több mint tíz év után, 2014 márciusa óta először nyert a milánói piros-feketék ellen
Balogh Botond belefutott a pirosba
ĀA háromszoros válogatott hátvéd mögött eseménydús napok állnak
Serie A: újra az élvonal tagja a Parma
ĀBalogh Botond csapata visszajutott a legjobb olasz csapatok közé
