Egyszerűen kérelmezhető a falusi kisboltok támogatása
ĀGyopáros Alpár: A program más elemeihez képest nem pályázni kell, hanem egyedi kérelem benyújtásával jelentkezhetnek az érdeklődők
ĀGyopáros Alpár: A program más elemeihez képest nem pályázni kell, hanem egyedi kérelem benyújtásával jelentkezhetnek az érdeklődők
ĀA pályázat célja, hogy anyagi támogatást nyújtson a kulturális értékek védelméhez és gyarapításához
ĀCsaknem 1,3 milliárd forint a a szervezetek működéséhez és a szakmai programjaik megvalósításaihoz
ĀVarga Mihály: A pályázati forrásokból egyebek mellett utak, járdák, iskolák, óvodák és orvosi rendelők újulhatnak meg + VIDEÓ
ĀA kormány az elmúlt 10 évben 60 százalékkal növelte a bölcsődei ellátást biztosító férőhelyek számát
ĀVarga Mihály: A pályázat hétfőtől elérhető a Széchenyi2020 honlapján + VIDEÓ
ĀTizenötödik alkalommal hirdette meg zeneműpályázatát a Müpa
ĀAz előzetes tervek alapján 2021 tavaszán már egy modernebb, fenntartható MOL Bubit használhatnak a fővárosiak
ĀA pályázó vállalkozások 70 százalékos támogatási intenzitású vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek
ĀVarga Mihály: A hátrányos helyzetű települések támogatása évek óta fontos része a kormány gazdaságpolitikájának + VIDEÓ
ĀVarga Mihály: Magyarországnak a saját lábára kell állni az egészségiparban is
ĀA program a tehetséges fiatalok külföldi felvételi eljárását támogatja
ĀHétmilliárd forint támogatáshoz juthatnak a népegészségügyi szempontból jelentős kutatás-fejlesztési projektek
ĀVarga Mihály: A GINAPP segítségével a vállalkozások minden Ginop kiírásról részletesen informálódhatnak + VIDEÓ
ĀAz idén 40 főcsoport több mint 100 témakörében lehetett pályázni a cím elnyeréséért
ĀIdén összesen 7,7 milliárd forintra nyújthatnak be igényt a hazai civil szervezetek
ĀAz elektromobilitás fejlesztése
ĀA világ 59 országából 326 pályázó 348 szerzeménnyel adott le érvényes jelentkezést
ĀA fővároson kívüli, a határon túli és a budapesti könnyűzenei klubok szeptember 28-ig nyújthatják be pályázataikat az NKA felületén keresztül
ĀRácz Zsófia: A cél, hogy a jó ötletek nyilvánosságot kapjanak
ĀGyopáros Alpár: Ezúttal 12 milliárd forint keretösszegben lehet pályázni + VIDEÓ
ĀA Magyar falu program mostani kedvezményezettjével együtt idén már hat pályázaton hirdettek nyerteseket
ĀA túljelentkezés miatt a kormány a duplájára emelte a pályázati keretösszeget
ĀA pályázatban a mezőgazdasági kisüzemek fejlesztésére 2,5 milliárd forint, a helyi termékértékesítő piacok és vásárterek támogatására 3 milliárd forint áll rendelkezésre
ĀVarga Judit: Európának a közös lehetőségekről kell szólnia, nem a nemzetek elsorvasztásáról
ĀA legszebb munkákat az intézmény weboldalán tekintheti meg a közönség
ĀA cél a szezonalitás csökkentése a szektorban