Kikerülték és magára hagyták a haldokló serpát: vizsgálat indul a pakisztáni tragédia ügyében
ĀAz állítások szerint több tucat hegymászó kerülte ki segítségnyújtás nélkül
ĀAz állítások szerint több tucat hegymászó kerülte ki segítségnyújtás nélkül
ĀAz új választásokra feszült belpolitikai helyzetben kerül sor
ĀA pakisztáni törvények szerint egy elítélt személy nem indulhat közhivatalért a választási hatóság által meghatározott ideig
ĀA merényletért egyelőre senki nem jelentkezett
ĀA húszas éveinek elején járó férfit, aki egy nyelviskolában tanított, pénteken ölték meg
ĀÉvente százak halnak meg vonatbalesetekben a leromlott infrastruktúra vagy emberi hanyagság miatt
ĀAz Iszlám Állam egy tagja aktiválta robbanószerrel teli övét a nagy tömegben Khar városában
ĀA merénylet elkövetőjeként eddig egyetlen szervezet sem jelentkezett
ĀA hatóságok egyelőre nem tudják megmondani, hányan vesztették életüket
ĀAz ország meteorológiai intézete eközben további esőkre és villámárvizekre figyelmeztetett
ĀAz ország más tartományaiban továbbra is forgalmazzák a filmet
ĀPakisztán határozottan tagadta, hogy az amerikai hadseregnek biztosítaná a működéséhez szükséges létesítményeket
ĀVaga Csaba pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók igénybevétele nélkül hódította meg a 8125 méteres csúcsot
ĀHszi Csin-ping kínai elnök pedig a kapcsolatok megerősítését szorgalmazta
ĀNagyszerű mászás élményével térnek haza a Magyar Nemzeti Hegymászó Válogatott tagjai Pakisztánból, ahol a 7403 méter magas Istor-o-Nal csúcsának elérésével próbálkoztak
ĀA FIA a pakisztáni kormány megbízásából folytatja a vizsgálatot a tragédia ügyében
ĀAz erőmű Pandzsáb központi tartományban épül
Ā„A délután hátralevő részében agonizálunk, és a magasság érezhető hatásaitól szenvedünk”
ĀAz indiai meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint a ciklon a gudzsaráti Dzsakhau város kikötőjénél érhet partot
ĀA két ország energiaügyi minisztere még januárban jelentette be, hogy Pakisztán kedvezményes áron vásárolhat orosz olajat
ĀKristin Harila és Tenjen (Lama) nepáli serpa 45 nap alatt kilenc 8000 méter feletti hegyet mászott meg
ĀA területet őrző biztonsági erők hat tagja életét vesztette
ĀA volt kormányfő ellen több mint száz eljárást indítottak
ĀKét hétre szabadlábra helyezték
ĀHánt mintegy tucatnyi járműből álló gépkocsioszloppal szállították az épülethez
ĀImran Hánt kedden tartóztatták le Iszlámábádban, a legfelsőbb bíróságon