Orosz drónok civil célpontokat támadtak az ukrajnai Harkivban
ĀA támadások miatt légiriadót rendeltek el Harkivban és a központi régiókban, majd ezt 90 perccel később visszavonták
ĀA támadások miatt légiriadót rendeltek el Harkivban és a központi régiókban, majd ezt 90 perccel később visszavonták
ĀA szankciók technológiai, informatikai és számítógépiparban működő orosz vállalatok széles körét érintik
ĀAz amerikai büntetőintézkedések a technológiai, informatikai és számítógépiparban működő orosz vállalatok széles körét érintik
ĀAz Európai Unió felszólítja Oroszországot, hogy továbbra is tartsa tiszteletben az egyezmény célját
ĀOroszország aranytartalékai idén szeptember végére rekordszintre, 2,36 ezer tonnára emelkedtek
ĀAz ukrán hadsereg szerint az elmúlt hetekben fokozódtak a keleti fronton folyó harcok
ĀUkrajnának kulcsfontosságú új katonai képességekre és haditechnikai eszközökre – legfőképpen légierőre – van szüksége
ĀMegtiltották azt is, hogy beutazzon más uniós tagországokba
ĀA repülőgép, amely az Il–96–300-as modernizált változata
ĀA művelet célja az oroszok szerint az volt, hogy Európa ne kaphasson gázt Oroszországtól
ĀA jelenlegi konfliktusok láncolata az egész világot érinti
ĀMelikov úgy vélekedett, hogy a régió hatóságainak fel kell készülniük a kívülről provokált hasonló akciók megismétlődésére
ĀA külügyminiszter rámutatott, elfogadhatatlan, hogy a fegyveres eszkaláció átterjed Szíriára és a térség más országaira
ĀA megsemmisített katonai célpontok és haditechnikai eszközök között említett meg egy légi és tengeri drónokat összeszerelő üzemet
ĀAz ENSZ emberi jogi megfigyelői dokumentálták, hogy az áldozatok mindegyike civil volt
ĀTeplinszkij vezérezredes Oleg Makarevics vezérezredest váltja, akit más feladatokkal bíznak meg
ĀEgyelőre nem emeltek vádat ellene
ĀA listát közvélemény-kutatások alapján állította össze a portál
ĀTizenegy éve a második legnagyobb értékben ugrott meg az export
ĀA családtagok egymást átölelve aludtak, volt köztük két kisgyerek is
ĀA tárca hétfői hadijelentése szerint a „különleges hadművelet” övezetében az orosz légvédelem két HIMARS-rakétát és 39 drónt fogott el
ĀVon der Leyen szerint a befagyasztott orosz vagyon értéke 211 milliárd euró
ĀA támadásról korábban beszámoló média szerint az Olenyivka falu közelében lévő bázis ellen hajtották végre a csapást
ĀEgy katonai magáncég többek között mesterlövészeket toboroz a nőkből
ĀAz EU-nak is odaszólt az indiai külügyminiszter
ĀAz eseményen több tucat ország katonai képviselői vesznek részt
ĀA nyugati fegyverek és támogatás ellenére azonban Kijev sokat hangoztatott ellentámadása kudarcot vallott
ĀTemetik Putyint. Nincs nap, hogy ne érkezne valami aggasztó – bizonyos körök számára netán reményt keltő – az orosz elnök egészségi állapotáról
ĀEgy ilyen döntés szimmetrikus választ igényel az Oroszországi Föderáció részéről
ĀIlletéktelenek hatoltak be a légikikötő egyik fel- és leszálló pályájára