A holland vállalatok Törökországon keresztül juttatják Oroszországba termékeiket
ĀA jelentés szerint a holland termékek Oroszországba irányuló exportja a szankciók bevezetése óta csökkent
ĀA jelentés szerint a holland termékek Oroszországba irányuló exportja a szankciók bevezetése óta csökkent
ĀSzerinte először tudni kell, „mit és miért finanszírozunk”, utána következik a hogyan és miből
ĀSziluanov szerint a hatalom újraelosztásának globális folyamata már folyamatban van
ĀAz egyik rakétabecsapódás nyomán a múzeum melletti utcán többméteres kráter keletkezett
ĀUkrajnában már több mint egy éve keringenek pletykák a Zelenszkij és Zaluzsnij közötti feszültségről
ĀAz orosz külügyminisztérium által kiadott közlemény szerint ma a legfontosabb az ellenségeskedés mielőbbi beszüntetése a Gázai övezetben
ĀElmondta, nem tapasztalt nyomást az ügyben, hogy tárgyaljon Oroszországgal
ĀA döntés automatikusan azzal járt, hogy az Orosz Olimpiai Bizottság nem működhet nemzeti olimpiai bizottságként
ĀA szankciók bevezetése óta a Törökországba irányuló holland export robbanásszerűen megnőtt
ĀSúlyos jelzővel illette az orosz elnököt
ĀVolodimir Zelenszkij szerint a tragédiát el lehetett volna kerülni
ĀZelenszkij volt tanácsadója szerint Ukrajnának a békére kellene törekednie
ĀPeszkov szerint Az Oroszország és az USA közötti kapcsolat megromlásáért Amerika felelős
ĀA Lada összesített eladásai 98,4%-kal voltak magasabbak, mint a tavalyi évben
ĀA csecsen vezér fiát „fontos pozícióba” nevezték ki
ĀA Zaliv hajógyárat támadták Kercsben, a Krím félsziget keleti oldalán
ĀAz USA-nak most jutott eszébe szankciókkal sújtani az orosz öngyilkos drón gyártóját
ĀAz Oroszország északi partjainál víz alatti pozícióból indított interkontinentális rakéta több ezer kilométerre lévő célpontot talált el a Kamcsatka-félszigeten
ĀHa az Egyesült Államok akarná, finanszírozni tudná Ukrajna pazarló és korrupt költségvetését. De nem akarja.
ĀAz orosz LNG európai importja január és szeptember között stabil maradt a 2022-es év azonos időszakához képest
ĀÍgy szeretnék felhívni a figyelmet azokra a károkra, amelyeket az EU, ukrajnával kapcsolatos döntései miatt szenvedtek el
ĀA hírt közlő NBC News csatorna amerikai tisztviselőkre hivatkozik cikkében
ĀA tárca tájékoztatása szerint Grigorov kiutasítása közvetlen válasz arra, hogy szerdán Bulgáriából kiutasították az addig Szófiában akkreditált Alekszandr Gaszjukot
ĀVlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön írta alá az Átfogó Atomcsendegyezmény (CTBT) orosz ratifikációjának visszavonásáról szóló törvényt
ĀAz Oroszországhoz tartozó muszlim többségű Dagesztánban október 29-én palesztinpárti tüntetők demonstráltak a Gázai övezet izraeli bombázása miatt
ĀA heti jelentés szerint az orosz erők öt ukrajnai frontszakaszon 62 rohamot vertek vissza, amelyekben 5435 ukrán katona esett el vagy sebesült meg
ĀAz Egyesült Államok megkérte Kijevet, hogy tegyen többet a korrupció felszámolásáért
ĀNem látják jelét annak, hogy az unió a közeljövőben megváltoztatná Moszkvával szembeni politikáját
ĀA nyugati nemzetek, amelyek korábban ragaszkodtak ahhoz, hogy Ukrajnának a harctéren kell legyőznie Oroszországot, fokozatosan változtatnak álláspontjukon
ĀSzerinte Oroszországnak el kell hagynia Ukrajnát