Bűnözők próbálnak hamis vakcinákat eladni
ĀORFK: A vakcinák nem érhetők el kereskedelmi forgalomban, azokhoz kizárólag a kormány által kijelölt helyeken lehet hozzájutni
ĀORFK: A vakcinák nem érhetők el kereskedelmi forgalomban, azokhoz kizárólag a kormány által kijelölt helyeken lehet hozzájutni
ĀSzámtalan kedvező visszajelzés érkezik a pedagógusoktól, szülőktől
ĀA legtöbbször Nógrád megyében kellett intézkedni az iskolaőröknek
ĀA rendőrség gondoskodott az alagutak betemetéséről
ĀAz áldozat azt hitte, részese egy drogüzletnek, de csúnyán átverték
ĀSzabálysértési eljárás indítható a telefonbetyár ellen
ĀA budai gyilkosság kapcsán a rendőrség kiemelte: Tévhit, hogy a hatóságok addig nem tesznek semmit, amíg vér nem folyik
ĀA rendőrök munkáját civilek is segítik
ĀAlkoholos italt, növényvédőszert, teljesítményfokozót, illetve gyógyszernek minősülő termékeket ellenőriztek
ĀA látogatók maguk választhatják ki, hogy milyen típusú bűncselekményeket vagy baleseteket rajzoljon ki a térkép
ĀA rendőrség egyszerre 19 helyszínen csapott le
ĀA megkérdezettek negyven százaléka válaszolta, hogy rendszeresen használ mobilt vezetés közben
ĀKilenc kocsi forgalmiját vonták be +VIDEÓ
ĀHoteleket, szállodahajót foglaltak le+VIDEÓ
ĀNem ez az első alkalom, hogy a napilap téves adatokat közölt