Orbán Viktor: Továbbra is kiállunk a béketárgyalások és a kárpátaljai magyarok mellett
ĀMagyarország a világkereskedelmi ügyekben nem a blokkosodás, hanem az összekapcsolódás, az összeköttetések fejlesztése mellett áll ki
ĀMagyarország a világkereskedelmi ügyekben nem a blokkosodás, hanem az összekapcsolódás, az összeköttetések fejlesztése mellett áll ki
ĀAnkara az újjáépítésben is számíthat Magyarország segítségére, közölte a kormányfő
ĀMagyarország számára stratégiai, energiabiztonsági kérdés is a jó kapcsolat a Türk Államok Szervezetével
ĀA természeti katasztrófa Törökországban és Szíria északi részében is súlyos károkat okozott emberéletben és anyagilag egyaránt
ĀAz Északi Áramlat elleni terrortámadás után a Déli Gázfolyosó egyik oldalágát is fel akarták robbantani
ĀErdogan elnök köszönetet mondott Magyarországnak a törökországi földrengés után mutatott szolidaritásért
ĀA türk államok vezetőinek megköszönte, hogy a béke hangját erősítik
ĀA megbeszélésen az ukrajnai háború és a szankciós válság is téma volt
ĀA Türk Államok Szervezetének csúcstalálkozóját Ankarában tartják
ĀA kormányfő azt ígérte, hogy sosem fogjuk megengedni, hogy a szabadság zászlaját kicsavarják a magyarok kezéből
ĀA miniszterelnök szerint erkölcsi kötelességünk mindent megtenni azért, hogy elhallgassanak a fegyverek
ĀMagyarország miniszterelnöke Emmanuel Macronnal tárgyalt Párizsban
ĀA tárgyaláson a magyar–francia kétoldalú kapcsolatokon kívül a legfontosabb nemzetközi témákról volt szó
ĀMunkavacsorán vett rész a két vezető Párizsban, ahol fókuszba került az orosz–ukrán háború, az energiaárak és az európai versenyképesség
ĀA miniszterelnök videóban tekintett vissza az elmúlt hét eseményeire
ĀAz egyik legismertebb keresztény motivációs tréner négy év után ismét hazánkban tartott előadást
ĀA Nyugat a háború mellett, míg mások a tűzszünet mellett állnak – A hadsereg nem luxus – Átszerkesztik Európa hatalmi viszonyait – Brüsszelnek engednie kell genderügyben
ĀHa béke lenne, és megszűnnének a szankciók, az infláció is azonnal lemenne – szögezte le Orbán Viktor és Herbert Kickl
ĀA 2022–26 között működő kormány fókusza a gazdaságon lesz
ĀMegkezdődött az idei gazdasági évnyitó
ĀA miniszterelnök a Facebook-oldalán friss virágos fotóval köszöntötte a nőket
ĀOrbán Viktor: Ünnepeljünk együtt március 15-én, Petőfi Sándor szülőházánál
ĀA veszélyek korában Magyarország megvédése a kormány legfontosabb célja
ĀTámogatjuk a gyermekek születését, a családok megerősítését, az erősebb határokat, akárcsak a magyar kormány, mondta az amerikai politikus
ĀHúsz intézkedés, amellyel a kormány a munkahelyek megőrzését és a családokat segíti