Folytatódik az ingatlaneladás
ĀAkár a következő évi országgyűlési választások ellenzéki kampányára is használhatja a közvagyon értékesítéséből származó pénzeket a XI. kerületi önkormányzat
Az I. kerület ellenzéki vezetése indokolatlanul szórja az önkormányzat pénzét
ĀKözben pénzhiányra panaszkodnak
Így herdálnak el milliókat a baloldali polgármesterek
ĀTöbb mint 100 millió forintot költ csapatépítő tréningre a budavári baloldali polgármester
„A Politikatörténeti Intézet tönkre fogja tenni Borsos Miklós egykori lakását”
ĀVölner: Havonta mindössze nettó 24,5 ezer forintot kell fizetniük a középkori alapokra épült házban lévő 120 négyzetméteres lakásért
Segítik a rászorulókat az önkormányzatok
ĀVédőfelszerelést osztanak, ételt visznek az időseknek, és van, ahol anyagi támogatást is nyújtanak
Asztaltöréshez vezetett a koncon való marakodás Szigetszentmiklóson
ĀA baloldali vezetésű önkormányzat mellett kilenc albizottság működik, van köztük olyan, amelynek létszáma nagyobb a képviselő-testületénél, mivel negyvennégy külsős tagja van
A balliberális önkormányzati koalíciók egymással civakodnak a hatalomért
ĀA Gyurcsány-koalíció vezette városokban a szakmaiságot felülírja a pozíciószerzés
Letartóztatásban lévő képviselő visszahívását kérte a Fidesz-KDNP
ĀA kormánypártok képviselői szerint elfogadhatatlan, hogy Joób Márton (Összefogás Szegedért) munkavégzés nélkül vesz fel tiszteletdíjat
Kellett az online reklám is az izsáki kampányban
ĀEgyetlen pályázatot sem sikerült elindítani tizenkét hónap alatt az előző városvezetésnek – jelentette ki Mondok József polgármester
Szétesett Ferencváros vezetése
ĀAmikor Baranyi Krisztina a képviselő-testületi ülés elnapolásával próbálkozott, csaknem egyhangúlag ellene szavaztak
Fidesz: A baloldal hiteltelen az önkormányzatokkal kapcsolatban
ĀA baloldal volt az, aki a válság idején pénzt vett el az önkormányzatoktól
Hiába hadakoznak a tényekkel az ellenzéki polgármesterek
ĀPikó a támogatások elvonására panaszkodik, miközben azokat elmulasztotta lehívni, V. Naszályi pedig csontvázat emleget, holott jelen volt korábban a részletek ismertetésénél
Egy napra a végzős diákoké lesz a nagyerdei strand
ĀAz önkormányzat ezzel kárpótolja a fiatalokat az elmaradt ballagások miatt
Országszerte korlátozó intézkedéseket vezettek be húsvétra
ĀParkok, parkolók, túraútvonalak lezárásáról döntöttek a polgármesterek - GALÉRIA
Gulyás: Meghívták Karácsony Gergelyt és Szita Károlyt a kormányülésre
ĀA szerdai kormányülésen kell dönteni arról, hogy milyen intézkedéseket tartanak fenn a koronavírus-járvány miatt
Több önkormányzat már döntött az intézménybezárásokról
ĀMaruzsa Zoltán szombaton jelentette be, hogy az önkormányzatok maguk dönthetnek a fenntartásukban működő óvodák nyitva tartásáról
Hadházy Ákos nekiment az MSZP-nek?
ĀLackner Csabáékat egy közétkeztetési ügy miatt támadja Hadházy
Aránytalan helyosztás
ĀMa Miskolcon is megemelheti saját fizetését az új, baloldali városvezetés
Idén is komoly támogatást kaptak az önkormányzatok a Belügyminisztériumtól
ĀEbben az évben 614 önkormányzat nyert a BM fejlesztési pályázatán, összesen 10,1 milliárd forint értékben
Teljesen megújult Tállya utcai park
ĀModernebb játszóteret és kibővített kültéri fitneszeszközöket is kapott a közterület + GALÉRIA
A nem magyar uniós állampolgárok is szavazhatnak
ĀAz önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán nemcsak a nagykorú, magyarországi lakóhellyel rendelkező magyar és uniós állampolgárok szavazhatnak
„Az ellenzék csatatérré változtatná az önkormányzatokat”
ĀKósa Lajos: 25 nap múlva indul az aláírásgyűjtés, a jelöltállítás a finiséhez érkezett
Önteszttel ellenőrizhetik az önkormányzat működését a jegyzők
ĀA teszt kitöltése egyfajta biztonsági övet jelent a szabályszerűség tekintetében
Ötmilliárd jut idén szociális tüzelőanyagra
ĀAz önkormányzatok a pályázatok során 180-200 ezer családnak juttatnak két-három hónapra elegendő tüzelőanyagot
