Lévai Zoltán alulmaradt az azeri Szulejmanovval szemben
ĀA magyar versenyző még reménykedhet, hogy vigaszágra kerül
Dánia az első elődöntős női kézilabdában
ĀA dánok a Norvégia–Brazília összecsapás győztesével játszanak
Reményfutamban folytatja a Pupp Noémi, Fojt Sára kajak kettes
ĀFutamukban a harmadik helyen végeztek
Kiesett Bánhidi-Farkas Petra a női távolugrásban
ĀA hat méter negyven centis eredmény nem volt elegendő a döntőbe kerüléshez
Női kajak kettes: Csipes, Gazsó a reményfutamban
ĀVigaszágra került a női kajak kettesünk a párizsi olimpián
Három magyar a mezőnyben
ĀSzerdától szombatig bonyolítják le a koreai eredetű sportág küzdelmeit
Lévai Zoltán birkózásban egy korábbi világbajnokot győzött le
ĀA magyar versenyző 2–1-es pontozással nyert a párizsi olimpián
A Tótka, Nádas kajak kettes elődőntős
ĀA kajak négyes után kajak kettesünk is biztosan vette az első akadályt
Egy görög sportolónak pozitív lett a doppingtesztje
ĀVersenyzői jogát azonnal felfüggesztették
Kenu kettesünk 500 méteren a reményfutamban folytatja
ĀAz éremesélyesnek tartott Adolf Balázs, Hajdú Jonathán kenu kettesnek nem sikerült megszereznie az első két hely egyikét
Mihambo izgalmas versenyt vár női távolugrásban
Ā„A tömeg szurkolása olyan erőt ad, amellyel az atléták jobb teljesítményre képesek”
Duplantis: A legcsodálatosabb stadionban ugrottam világcsúcsot
ĀA 24 éves sportoló harmadszorra átvitte a 6,25 métert
Nevetni kell, ennyi az egész
ĀSokak véleménye szerint a párizsi olimpia nyitórendezvénye lényegében az európai civilizáció hattyúdala volt
A 3×3-as kosárlabdatorna is eldőlt
ĀA férfiaknál Hollandia, a nőknél Németország lett az olimpiai bajnok
Labdarúgás: spanyol–francia döntő lesz a férfiaknál
ĀA döntőt pénteken 18 órától rendezik a Parc des Princes-ben
Debreczeni-Klivinyi és Janurik is készülhet a női kézilabdaválogatott negyeddöntőjére
ĀA magyarok kedden 17.30-kor Lille-ben a svédekkel találkoznak a nyolc között
A magyar sportolók keddi programja a párizsi olimpián
ĀKemény csata vár a női kézilabda- és vízilabdacsapatunkra a negyeddöntőkben
Gagyi Párizsból
ĀNéhány évtizeddel ezelőtt, vagy talán ma is, a falusi búcsúkban volt annyi ócskaság, annyi gagyi, mint amennyit most az olimpia megnyitójának derék kiötlői és kivitelezői bemutattak
Gyeplabda: Kialakult az elődöntős párosítás a nőknél
ĀA címvédő holland válogatott elődöntőbe jutott a párizsi olimpia női gyeplabdatornáján
Sleisz Gabriella: A szőnyegen már csak egy piros és egy kék versenyzőt látok
ĀAz ötkarikás játékok történetében először magyar női bíró lép szőnyegre a Mars-mező Arénában
Duplantis világrekorddal lett olimpiai bajnok
ĀA világ legjobb rúdugrója Párizsban is bizonyított
Az olaszokat kapta a magyar férfi vízilabda-válogatott
ĀA világbajnoki ezüst- és Európa-bajnoki bronzérmes olaszok a francia fővárosban hétfőn kaptak ki először, a görögök bizonyultak jobbnak náluk 9–8-ra
