Salvini az EU-n belüli jobboldali pártcsaládok szövetségének létrehozását szorgalmazza
ĀSzerinte ez a politikai erő hatékony alternatívája lehet a baloldalnak
Lezuhant egy drótkötélpályás felvonó egyik fülkéje Olaszországban
ĀA balesetben legfrissebb értesülések szerint legalább tizennégyen életüket vesztették
Döntött a bíróság: Nem emelnek vádat Salvini ellen
ĀA volt belügyminiszter nem követett el bűncselekményt azzal, hogy 2019-ben öt napig nem engedélyezte a Gregoretti katonai hajóval érkezett migránsok partraszállását
Pénteken dönt a vizsgálóbíró Salvini ügyében
ĀOlaszországban nagy várakozás előzi meg a szicíliai Catania bíróságának reakcióját
Olaszországban továbbra is akadozik az oltás
ĀJapánban súlyos a helyzet, Szlovákiában bevetik a nálunk bevizsgált orosz vakcinát
Legalább nyolc hónapig megmaradtak az antitestek a koronavírus-fertőzésen átesettek szervezetében
ĀAz olasz kutatók új felfedezései hasznosak lehetnek mind a betegség klinikai kezeléséhez az egyes páciensek esetében, mind a világjárvány fékentartása szempontjából
Salvini: Olaszország nem bírja el ennyi migráns érkezését
ĀOlaszország új európai migrációs megállapodást szorgalmaz
Több mint ezerkétszáz migráns kötött ki egy nap alatt Lampedusa szigetén
ĀMatteo Salvini sürgős egyeztetést kért Draghi kormányfőtől, Nicola Molteni, a Liga belügyi államtitkára azonnali megoldást sürgetett a „néma” Európai Uniótól
Meloni kormányra készül, Salvini népszavazást kezdeményez
ĀAz államok szövetségeként működő Európát támogatjuk, amely a jelentős kérdésekben közösen dönt, a többit pedig a tagországok szabad döntésére hagyja - mondta az Olasz Testvérek vezetője
Kilenc neandervölgyi ember maradványát találták meg egy Rómához közeli barlangban
Ā„Rendkívüli felfedezésről van szó, amelyről az egész világ beszélni fog”
Kikötött Szicílián több mint 450 migránssal a fedélzetén a Sea-Watch 4 civilhajó
ĀA hajón lévő migránsok soraiban több mint 190, felnőtt kísérő nélkül utazó fiatalkorú van, őket szicíliai befogadóközpontokba szállítják
Olaszországot fenyegetik az NGO-hajók
ĀA jobboldali Liga modern kalózoknak nevezte a Földközi-tengeren tevékenykedő civileket
Olasz és lengyel jobboldali szervezetekkel kötött szövetséget a Fidelitas
ĀA Fidesz ifjúsági szervezete az olasz Liga és a lengyel PiS hasonló csoportjaival működik együtt a konzervatív értékek megőrzéséért
Salvini: Politikai pert indítottak ellenem
ĀOlasz jogi szakértők szerint súlyos aggályokat vet fel, hogy a migrációstörvények betartása miatt akarják elítélni a volt belügyminisztert
Vakcinahiány miatt több olasz tartományban is akadozik az oltás
ĀSzardínián több oltóállomás bezárt, Velence város térsége és Nápoly is részben lassította, részben felfüggesztette a vakcinázást
Az eljárás lezárását kérte az ügyészség a Salvini elleni ügyben
ĀMegalapozatlannak tartják a politikussal szembeni eljárást
Draghi az idősek oltásától tette függővé Olaszország újranyitását
ĀA vakcinázásban előrébb járó régiók előbb oldhatják a korlátozásokat
Az olasz kormány az oltást elutasító egészségügyi dolgozók szankcionálását tervezi
ĀMario Draghi közölte, hogy április végéig nem várható enyhítés a járványkorlátozásokban
Mario Draghi összefogást sürget az oltási folyamat felgyorsítására
ĀMatteo Salvini: Ha az orosz vakcina működik, és Európa nem használja, használjuk mi, olaszok
Az olasz hatóságok lefoglalták Sea-Watch 3 migránsmentő hajót
ĀA hajó a megengedettnél több embert szállított fedélzetén
Salvini és Meloni is a Fidesz európai képviselőcsoportjával akar közös frakciót
ĀAz Olasz Testvérek és a Liga is szívesen tömörülne szövetségbe a magyar kormánypárttal az olasz sajtó szerint
Így emlékezik Bergamo a járvány első évében elhunytakra
ĀEgy évvel ezelőtt indultak el a koporsókkal teli katonai kamionok az olasz városból
Bezár Olaszország
ĀPárizs közölte, a pandémia leginkább az északi megyéket, a Riviériát és a fővárosi agglomerációt sújtja – e régióban tizenkét percenként kerül újabb beteg intenzív osztályra
Salvini a magyar főkonzullal egyeztetett
ĀA találkozó az Olaszország és Magyarország közötti együttműködés lehetőségeit érintette
