Az olasz politikát megrázó korrupciós ügy után itt az újabb botrány
ĀEgy LMBTQ-aktivistát választottak az olasz baloldali Demokrata Párt titkárának
Olaszország kiad egy szankciósértéssel gyanúsított orosz állampolgárt az Egyesült Államoknak
ĀA Venezuela ellen elrendelt szankciók megsértésével vádolják
Giorgia Meloni: Olaszország határai Európa határai is
ĀA miniszterelnök kijelentette, hogy nem lehet védtelenül várni a következő hajószerencsétlenségre
Az olasz versenyhivatal vizsgálatot indított a TikTok ellen
ĀA nyomozást azért indították, mert a platformon „számos olyan videó jelent meg, amelyekben fiatalok önkárosítást végeztek”
A római holokausztmúzeum az egykori Mussolini-villa közelében épül
ĀA kormány tízmillió euróval (3,8 milliárd forint) támogatja a projektet
Azonos neműek gyerekeinek anyakönyvezéséről döntöttek Olaszországban
ĀAz olasz belügyminisztérium leállíttatta, hogy az azonos neműek gyerekeit két szülővel anyakönyvezzék
Háromszor annyi migráns érkezett idén az olasz partokhoz, mint tavaly
ĀAggasztónak nevezte a migrációs helyzetet vasárnap Antonio Tajani olasz külügyminiszter
Több mint ezer ember megmentésére indult az olasz parti őrség
ĀA mentésben egy hadihajót és egy repülőgépet is bevetettek
Giorgia Meloni harcot indít az emberkereskedők ellen
ĀAz olasz kormány megszigorította az illegális bevándorlási rendeleteket
Bajban lehetnek a cigarettázó olaszok, betiltanák a szabadtéri dohányzást
ĀPedig az országban élők közül 12 millióan dohányoznak
Ylva Johansson: A migránsok nem áramlatok, hanem egyének, nők, férfiak, gyermekek
ĀNancy Faeser: Berlin támogatja a legális migrációt, de az illegálisat vissza akarja szorítani
Elfogták a Milánóban késelő marokkói férfit
ĀIllegális bevándorlóként tartózkodik Olaszországban
Migránsok vesztek a vízbe Olaszország közelében
ĀAz olasz parti őrség mintegy 40 holttestet emelt ki a vízből
Az olasz hatóságok először bírságoltak meg egy migránsokat szállító civil hajót
ĀTízezer euró pénzbírságot és húsz nap hajózási tilalmat szabtak ki az Orvosok Határok Nélkül (MSF) civil szervezet hajójára
Felháborította az olaszokat a genderpropaganda a Sanremói Dalfesztiválon
ĀA kellemes családi programnak ígérkező este megütközést keltett
Erősödött az orosz hajók jelenléte a Földközi-tengeren
ĀAz Ukrajnában zajló konfliktus nagyobb jelenlétet követel az olasz haditengerészet és a szövetségesek részéről is
Meloni cáfolta a sajtóhíreket az olasz vadászgépek Ukrajnába szállításáról
ĀOlaszország egy új fegyvercsomagon dolgozik Ukrajna számára
Giorgia Meloni: Propaganda volt Putyin parlamenti beszéde
ĀAz olasz kormányfő Ukrajnába utazott
Utolsó hétvégéjéhez érkezett a velencei karnevál
ĀA Velencébe történő belépés teljesen ingyenes
Ismét lehet 1 euróért házat venni Olaszországban
ĀA híres 1 eurós olasz házak 2023-ban is elérhetőek
Silvio Berlusconit felmentették a bunga-bunga partik miatti vádak alól
ĀA milánói bíróság ítélete szerint a volt kormányfő nem vesztegetett meg fiatal nőket
Olasz külügyminiszter: A béke szorgalmazása nem gyengeség
ĀRóma nem küld Ukrajnának Oroszország támadására alkalmas fegyvereket
Lombardiában és Lazióban a jobboldal jelöltje nyerte a helyhatósági választásokat az exit poll eredmények szerint
ĀA győzelemhez elég a szavazatok egyszerű többsége, nem tartanak második fordulót
